Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szijjártó Péter: Hiteltelen az MSZP elképzelése

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az államfő szerint a nagypolitika vitái nem érintik a helyi magyar-szlovák határmenti együttműködést. Maximálná az állami, önkormányzati cégek vezetőinek bérét az MSZP. Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be a terrorista fenyegetések miatt Németországban. A nap hírösszefoglalója.

Az államfő szerint a nagypolitika vitái nem érintik az együttműködést a határ menti szlovák és magyar települések között. Sólyom László a Bükki Nemzeti Park ipolytarnóci területén tett látogatásán a regionális határ menti együttműködésekről szóló tanácskozáson vett részt. Az államfő a megbeszélés után üdvözölte, hogy a szécsényi miniszterelnöki találkozón elfogadott 11 pont része lett két Ipoly-híd megépítése. A tervek szerint a Pösténypuszta és Pető, valamint a Rárós és Ráróspuszta közötti hidat 2010 végére építik meg.

A válság idejére maximálná a többségi állami és önkormányzati tulajdonú vállalatok és a közpénzből finanszírozott közmédiumok vezetőinek bérét az MSZP. A párt elképzelése szerint fizetésük a Magyar Nemzeti Bank elnöke törvény által meghatározott fizetésének negyede lenne. Lendvai Ildikó pártelnök közleményében azt is szorgalmazta, hogy csak nagyon indokolt esetben lehessen titoktartási kötelezettség címén úgynevezett lelépési díjat fizetni a közszférában. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője válaszában ismét hiteltelennek nevezte az MSZP elképzeléseit, mivel- mint mondta- éppen a szocialisták hozzájárulásával fizettek ki milliókat végkielégítésekre.

Kulcsfontosságúnak nevezte a pénzügyi fegyelem fenntartását a Nemzetközi Valutaalap budapesti képviseletének vezetője. Irina Ivaschenko emlékeztetett arra: Magyarország államadóssága a GDP 80 százaléka körüli szinten van, ami kiugróan magas a közép-kelet-európai országokkal összehasonlítva. Szerinte ha a megkezdett és tervezett költségvetési reformokat végrehajtják az országban, akkor a GDP-arányos adósság már 2011-ben csökkenésnek indulhat.

Juhász Gábor, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter eskütételével kezdi kétnapos ülését hétfőn az Országgyűlés. A politikus Ficsor Ádámot váltja a miniszteri poszton, aki azért távozott, mert az MSZP választási kampányában, a jelöltek felkészítésében vállalt feladatot. - A parlament várhatóan dönt az új polgári törvénykönyvről is, ezt a zárószavazást hétfőn halasztották el egy héttel.

Erzsébetváros előzetes letartóztatásban lévő polgármestere fizetésének és költségtérítésének megvonását indítványozta a Fidesz kerületi frakcióvezetője. Vattamány Zsolt kifogásolta, hogy Hunvald György február óta mintegy 6 millió forint juttatást kapott az önkormányzattól, miközben nem látja el feladatát. A VII. kerület szocialista polgármesterét hivatali vesztegetés mellett hűtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali visszaéléssel és többrendbeli csalással gyanúsítják.

A miniszterelnökhöz és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez fordult a püspökladányi, uniós forrásból épített gyűjtőút miatt az MSZP. Csontos János és Szabó Zoltán képviselők elmondták: a fejlesztést - mint fogalmaztak, Arnóth Sándor fideszes polgármester személyes indíttatása miatt - olyan területen valósították meg, amely nem felel meg a szabályoknak. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője válaszában ismét szocialista politikusok MSZP-t bíráló korábbi kijelentéseit idézte.

Megválasztották a Lehet Más a Politika új, 13 tagú választmányát a párt tisztújító kongresszusának zárónapján. A legtöbb voksot kapott Schiffer András a magyar politika megújításának fontosságáról beszélt és a párt számára célként jelölte meg a bekerülést a Parlamentbe.

A környezetvédelmi tárca tájékoztatása szerint jelentősen csökkent a légszennyezettség mértéke a fővárosban az autómentes hétvége után. A minisztérium közölte, hogy a közlekedési tárcával és a rendőrséggel közösen újabb akciót indítanak a fővárosban, amelynek keretében munkatársaik fokozottan ellenőrzik a gépkocsik műszaki állapotát..

Németországban rendkívüli intézkedéseket vezettek be az al-Kaida fenyegetései miatt a nemzetközi repülőtereken és a nagyobb pályaudvarokon. A hatóságok megerősítették a rendőri készültséget a naponta több százezer látogatót vonzó híres sörfesztiválon, az Oktoberfesten is. A nemzetközi terrorista szervezet a pénteki után vasárnap újabb internetes üzenetben fenyegette meg az országot.

Mégsem indul az UNESCO főigazgatói posztjáért Benita Ferrero-Waldner. Az Európai Bizottság külügyi kapcsolatokért felelős osztrák tagja a közlemény szerint nem látja adottnak a feltételeket, hogy továbbra is pályázzon a párizsi székhelyű intézmény vezetésére. Az új főigazgatót jövő keddig kell megválasztani.