Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bajnai Gordon lemond, ha a parlament nem fogadja el a költségvetést

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Bajnai Gordon miniszterelnök jelezte: lemond, ha a parlament nem fogadja el a költségvetést novemberben. De azt is közölte, bizonyos benne, hogy a tervezetet a törvényhozás jóváhagyja.

"Ennek a kormánynak, ennek a válságkezelő kormánynak csak akkor és addig van értelme, amíg nagyon rövid idő alatt nagyon jelentős lépéseket tud tenni a krízis kezelésére" - mondta a kormányfő a Columbia Egyetemen a magyar gazdaság helyzetéről tartott előadása végén egy, a közönség soraiból feltett kérdés kapcsán.

"Egy béna kacsa kormánynak nincs értelme (...) rosszabb az előrehozott választásoknál is" - fogalmazott, hozzátéve ugyanakkor, hogy az aktív válságkezelés jobb a válság közepén folytatott kampánynál.

Azt mondta, optimista, mert a parlament már jóváhagyta a legnehezebb lépéseket, elfogadta az adó-, a nyugdíj- és a szociális reformot.

A kormányfő arról beszélt, hogy a magyar gazdaság megítélése a nemzetközi pénzügyi piacokon észrevehetően, pozitív irányban megváltozott. A nagyjából 150 fős hallgatóság előtt kifejtette, ennek az az egyik legfőbb jele, hogy a magyar országcsőd-kockázati mutatók csökkentek.

"Sok pozitív hír jelent meg a magyar gazdaságról" - mondta, s utalt arra, hogy londoni és New York-i bankházak, közöttük a Merrill Lynch és a JP Morgan kedvező értékeléseket bocsátottak ki.

Bajnai Gordon előadásában azt mondta, kormánya az első 100 napban jelentős reformokat hajtott végre a nyugdíj-, a szociális és az adórendszer területén. Szerinte a tartós növekedés egyik legfőbb akadálya a felnőtt lakosság alacsony foglalkoztatottsági aránya, amelyen feltétlenül javítani kell. Azt mondta, minden országnak le kell vonnia a válság rá vonatkozó tanulságát, "Magyarországnak is végre kell hajtania saját házi feladatát".

Kitért arra is, különösen aggódik amiatt, hogy a világ bizonyos részein a protekcionizmus és a nacionalizmus kedvezőtlen jelenségeknek ad teret. A politikusok gyakran a nacionalizmust használják fel a valódi gazdasági problémák elrejtésére, amelyeket nem tudnak vagy akarnak megoldani - mondta.

Bajnai Gordon egy kérdéssel kapcsolatban kifejtette: bárki is nyeri meg a jövő tavaszi választást Magyarországon, a józan ész politikáját kell követni, takarékos, egészséges, bizonyos értelemben fundamentalista gazdaságpolitikát folytatva.

A hallgatóság egy másik kérdésére válaszolva elmondta: nem tervez politikai karriert, ő technokrata szakember, egyik pártnak sem tagja, és azzal a feltétellel vállalta el a miniszterelnökséget, hogy csak a jövő tavaszi választásokig vezeti a kormányt. Azt mondta, az a célja, hogy jobb állapotban adja át utódának az országot, mint kapta, személyesen majd később dönt arról, milyen irányban lép tovább.