Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tölgyessy: Az MSZP maga a hiteltelenség

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Akár alkotmányos változásokhoz is vezethet, ha a Fidesz kétharmados többséget szerez a következő választásokon - mondta Tölgyessy Péter egy konferencián. A politikai elemző szerint egy elsöprő erejű győzelem esetén jelentős elszámoltatásokra számíthatnak a szocialista politikusok.

Orbán Viktor Fidesz-elnöknek több igénynek is meg kell felelnie - mondta Tölgyessy Péter. Egyrészt teljesítenie kell az ígéreteit és brutálisan nekiesni a szocialistáknak, előhozva például olyan ügyeket, amelyek most a BKV-nál vannak.

A Fidesz számára a Jobbik a kihívás

Minél nagyobb a Fidesz győzelme, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a párt megpróbál komoly gazdaságpolitikai lépéseket tenni, például új egyezséget köt a Nemzetközi Valutaalappal vagy hozzányúl a nyugdíjrendszerhez. Tölgyessy Péter szerint a választás után nem az a kérdés, hogy kinek hány mandátuma van az ellenzékben, hanem az hogy ki a hitelesebb.

"Nyilvánvalóan az MSZP maga a hiteltelenség. A pártnak mondjuk lesz 60 képviselője és azok mind azok, akik felelősek a jelenlegi helyzetért, akkor nagyon nehéz helyzetben lesznek. A Jobbik viszont egy teljesen tiszta párt, amelynek nincsenek ügyei. Ez egy kihívás a Fidesznek is, amely közönségének legalább egy harmada fogékony a radikális szövegekre" - mondta Tölgyessy Péter.

A Jobbik akár 30 százalékos támogatást is szerezhet

Hozzátette: nem lenne meglepetés, ha a Jobbik két évvel a választások után akár 30 százalékos támogatottsággal bírna. Tölgyessy Péter szerint a Fideszben és a szocialistákban csalódott szavazók a radikális pártnál köthetnek ki, mert kutatások bizonyítják, hogy a legelesettebb régiókban a baloldali hívek képesek a radikális jobboldalra voksolni. A politikai elemző arról is beszélt, hogy emiatt hatalmas szükség lenne egy új politikai erőre.

"Ha volna egy új politikai erő a centrumba -, ami teljesen új, mint a jobbik -, egy a jobb- és baloldal iránt nyitott politikai erő, akkor attól is félnie kellene a Fidesznek. Az MSZP-től nem kell a Fidesznek tartania, ha csak a jobboldaltól kell tartani, akkor a Jobbikkal kell versenyeznie, és más se hiányzik az országnak, a józan gazdaságpolitikát remélőknek, minthogy a Fidesz a Jobbikkal versenyezzen" - jelentette ki.

Hozzátette: ennek a versenynek már látszanak az első jelei, mert az elmúlt napokban Orbán Viktor már arról beszélt, hogy a kormány vonja vissza a költségvetést. Tölgyessy Péter szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben káoszhoz vezetne, ha nem lenne költségvetés.

Horthy-korszak, Kádár-korszak, Orbán-korszak

"Az ő célja az, hogy úgy ahogy volt Bethlen-korszak, Horthy-korszak, Kádár-korszak, most Orbán-korszak legyen, tartós berendezkedés Magyarországon, hogy a maga képére formálja ezt az országot. Ha Orbán Viktor és a Fidesz két harmados többséget szerez, akkor nem ússza meg, hogy ne kezdjen bele egy új rendszerváltásba."

Tölgyessy Péter szerint ez nem csak új gazdaságpolitikát, hanem új alkotmányt, és a szocialisták maradványainak elsöprését is jelenti. Hozzátette: ha Orbán Viktor közjogi csatákat nyit, akkor az újabb és újabb háborúkat indít el. Ha a Fidesz két harmadot szerez a parlamentben akkor nem ússza meg az ilyen háborúkat, mert a saját közönsége elvárja. Ha tehát a világgazdasági helyzet nem is változik, a politikában akkor is hallatlanul izgalmas évek várnak ránk - tette hozzá Tölgyessy Péter.