Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Közlekedési káoszra készüljenek az autósok Budapesten kedd este!

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Közlekedési káosz várható ma este a Puskás Ferenc Stadion és a Papp László Sportaréna környékén, mivel mindkét intézményben hatalmas tömeget vonzó rendezvényt tartanak. A BRFK sajtóügyeletese arra hívta fel a figyelmet, aki teheti, a tömegközlekedést vegye igénybe.

Mozgalmas este lesz Budapesten, ugyanis a Debrecen a Puskás Ferenc Stadionban fogadja a Lyon csapatát a Bajnokok Ligája második fordulójában, a Budapest Sportarénában pedig a világhírű görög énekes, Demis Roussos lép fel.

A BRFK sajtóügyeletese az InfoRádiónak elmondta: a két rendezvény miatt 17.45-től várhatóan 23 óráig lezárják az Ifjúság útját, illetve szükség esetén 19 óra környékén időszakosan a Dózsa György utat is a Kerepesi út és a Thököly út között, valamint a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között.

Csillag Melinda felhívta az autósok figyelmét, hogy inkább tömegközlekedéssel közelítsék meg a rendezvények helyszínét, mivel a parkolási lehetőség korlátozott lesz.

A stadion és az Aréna környékén szinte egyáltalán nem lehet majd parkolni, az autókkal a Hungária körúton kívül eső területeken lehet csak megállni.

Hanganyag: Szépvölgyi István