Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem számítanak jó karácsonyi szezonra a kereskedők - lapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hagyó kieső helyre kérte magát. Miniszterlista csak a győztes választás után. Nem számítanak jó karácsonyi szezonra az idén a kereskedők, pedig a válság begyűrűzése miatt már a tavalyi is igen gyengén sikerült. Miközben megszorítások sora éri a lakosságot, bürokráciára bőven jut pénz.

 A Népszabadság arról ír, hogy az MSZP budapesti pártszervezete csak a decemberi, kormányfő-jelöltet állító kongresszus után dönt majd a főpolgármester-jelölt személyéről és a közgyűlési listáról. Utóbbit jelen erőviszonyok szerint Horváth Csaba vezetheti majd, Hagyó Miklós viszont a szimbolikus 25-ik helyre kérte magát. Ez pedig semmiképpen sem jelent befutó helyet a közgyűlésbe, csak akkor, ha az MSZP a korábbi eredményeinél is jobban teljesít majd jövőre. Ugyancsak lemarad és saját kérésére nem kerül a névsor elejére Burány Sándor budapesti pártelnök, ahogyan Molnár Zsolt alelnök, budapesti kampányfőnök is tudatosan csak a huszadik hely környékén fog szerepelni. Mindkettőjüket az első tízbe javasolták a kerületek, de Burány inkább a pártelnöki feladatokra kíván koncentrálni, Molnár pedig kampányfőnökként "nem akart biztos helyről besétálni a közgyűlésbe".

A Magyar Nemzet Orbán Viktor a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület tegnapi konferenciáján elhangzott beszédét idézi. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke elmondta: amíg a Fidesz nem kap felhatalmazást a választópolgároktól az ország vezetésére, addig sem informálisan, sem hivatalosan nem nevezi meg a minisztereket, mert nem pozíciót, hanem munkát oszt. A pártelnök egyértelművé tette azt is: nem tervezi és nem támogatja a magyar közjogi rendszer felforgatását, a közvetlen köztársaságielnök-választást és a parlamenti képviselő-választás szabályainak megváltoztatását. Más területeken viszont szerinte a magyar társadalomnak radikális változásokra van szüksége, a jobboldal pedig történelmi lehetőség előtt áll, hogy új irányba indítsa el az országot.

A Népszabadságban arról olvashatnak, hogy nem számítanak jó karácsonyi szezonra az idén a kereskedők, pedig a válság begyűrűzése miatt már a tavalyi is igen gyengén sikerült. Szakmai körökben biztosra veszik: az idei szezonban is az akciók lesznek döntő jelentőségűek, kevesebb áru fogy, és azt a vevők ott veszik meg, ahol a legolcsóbb. A Pénzügyminisztérium azonban optimista, bízik abban, hogy az eladások és ennek köszönhetően az áfabevételek is jól alakulnak. Az ünnepi szezon azért fontos a kereskedőknek, mert a tapasztalatok szerint a kereslet ilyenkor 30-40 százalékkal ugrik meg, és a műszaki boltok ilyenkor termelik meg éves profitjuk csaknem felét.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy miközben megszorítások sora éri a lakosságot, bürokráciára bőven jut pénz: jelenleg összesen tíz, egyenként önálló országos irodahálózattal rendelkező állami szervezet foglalkozik a kis- és középvállalkozások gazdaságfejlesztésével. A kimutatás ráadásul csak a magyarországi hálózatokat tartalmazza, hiszen a külföldön dolgozó és a nagyvállalatokkal is foglalkozó szervezetekkel együtt már tizenhétre rúg az állami hálózatok száma.
Az iparkamara, amely az intézmények minimum felét feleslegesnek és kádertemetőnek tartja, évek óta sürgeti a rendszer egyszerűsítését - sikertelenül. A Kóka János, majd Bajnai Gordon vezette gazdasági minisztérium inkább új intézmények sorát hozta létre. A tárca jelenlegi vezetése tisztában van a problémával, javaslatuk viszont nincs.

A Világgazdaság arról ír, hogy egynegyedével is zsugorodhat az idén a hazai bútorpiac. A cégek jelentős része az életben maradásért küzd, árbevételük vélhetően a 100 milliárdot sem éri el az idén. A legsúlyosabb helyzetben azok a kis- és közepes vállalkozások vannak, amelyek csak a belföldi piacokra termelnek. Sokan a korábbi konjunktúra idején hitelből fejlesztették a gépparkjukat, amely most kihasználatlanul áll, a törlesztést azonban fizetni kell. Az ily módon bajba jutott vállalkozások száma a több százat is elérheti.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy a lakossági hitelek esetén is megindult a terhek alakulásának irányadó kamathoz kötése. A november 1-jétől életben lévő egységes uniós szabályozás pedig erős lökést adhat ezen a területen. A gond csak az, hogy egyelőre - derül ki a lap körképéből - a bakok igencsak eltérően értelmezik azt a passzust, amely szerint a pénzforgalmi szolgáltatásra vonatkozó szerződést az ügyfél hátrányára irányadó mutató híján csak úgy lehet módosítani, ha azt 60 nappal korábban a bank meghirdette, és erről az ügyfelet tájékoztatta.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa