Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Eltűnt hegymászók: a kínaiak figyelmeztették a magyarokat a veszélyre

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kínai Szecsuan tartományban eltűnt magyar alpinisták által megmászni kívánt hegyhez legközelebbi településre ért az a kilenctagú kínai-magyar csoport, amely közösen igyekszik a helyszínen tájékozódni a pontos történésekről. Csengtuban felszállásra kész a kínai hadsereg helikoptere.

A csoport a tartomány székhelyéről, Csengtuból nyolc órás buszozás végén érkezett meg Kangting megye Caoko falujába, ahol a szecsuani hegymászó szövetség két vezetője, Lin Li és Liu Feng, Sárközy Péter pekingi magyar főkonzul és a Magyarországról érkezett Mécs László hegymászó, valamint az egyik eltűnt hozzátartozója, Pechtol Anna tanácskozta meg a következő napok teendőit.

Mécs az MTI helyszínen lévő tudósítójának elmondta, korábban azt gondolták, hogy a kínai mentők nem jutottak fel abba magasságba, ahonnan belátható az a helyszín, ahol a magyarok eltűnhettek. Most kiderült, hogy értékelhető fényképfelvételek készültek a térségben, ahol pontosan az eltűnés valószínűsíthető időpontjában nagy mennyiségű jég omlott le. "Hozzáértő, lelkiismeretes kínaiakról van szó, akik szinte végig felmentek, 4650 méteren sátorhelyet találtak, és csak a függő jég alá nem merészkedtek" - mondta Mécs.

A szombat esti megbeszélésen megegyezés született arról, hogy vasárnap a jelenlévők felmennek a 3100 méteren lévő alaptáborig, majd onnan - az időjárás függvényében - Mécs László és a tartomány legjobb hegymászója, együtt tovább megy 3900, illetve 4600 méterig. A kínai hegymászó és Mécs együtt részletesen átnézték a rendelkezésre álló fényképeket, és közös tervet készítettek.

A magyar alpinista rendelkezik azzal a felszereléssel, amely ebben a magasságban és terepen szükséges, de csak vasárnap, a helyszínen fog kiderülni, hogy a két napja Kínába érkezett sportoló fizikai állapota megfelel-e a mászáshoz.

A kínai szakemberek rendkívül fontosnak tartják, hogy Mécs László semmiképpen ne kerüljön veszélyes helyzetbe, ezért a helyismerettel rendelkező kínai partnere lesz a mászás irányítója. Három kínai mentő, aki pénteken tért vissza, ismét felmegy a hegyre, hogy egy másik útvonalon próbálja megközelíteni a területet, ahol a magyarok eltűnhettek.

Csak az időjárástól függ

A helikopteres felderítés elindítása kizárólag az idő függvénye. A csengtui katonai bázison már készenlétben áll a gép és a személyzet a felszálláshoz; az illetékesek minden szükséges információt, dokumentációt megkaptak a bevetéshez.

Lin Li, a vasárnapi akciót irányító szakember szerint a helikopteres felderítésnek csak ezekben a napokban lehet még értelme, de hangsúlyozta, hogy a mostani időszak a legveszélyesebb, minden évben ilyenkor indulnak meg a jégomlások, s a völgyekben a klíma rendkívül változékony.

Lin - az MTI tudósítójának kérdésére - azt is elmondta, hogy a magyar hegymászókat is figyelmeztették. Október 17-én, amikor találkoztak kínai összekötőjükkel, ő is külön felhívta a figyelmüket a veszélyes szakaszra. A magyar hegymászók válasza az volt, hogy igyekeznek gyorsan áthaladni azon a részen.

"Mindez közvetve azt igazolja, hogy a csapat abba az irányba tervezte a feljebb jutást" - magyarázta Mécs László, aki bízik abban, hogy a szombati ködös, fátyolos idő után vasárnap lehetősége lesz minél feljebb jutni és a saját szemével meggyőződni az eddig hallottakról, a fényképeken látottakról, illetve saját felfedezéseket tenni.