Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elfogyhat a szezonális influenza elleni védőoltás - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Elfogyhat a szezonális influenza elleni védőoltás, ugyanis a H1N1-es vírus elleni vakcina mellé egyre többen kérik a másikat is. Erről az országos tiszti főorvos beszélt a Magyar Televízió Híradójában. A nap legfontosabb hírei november 15-én.

Falus Ferenc azt mondta: egyelőre még vannak szállítmányok, de - mint fogalmazott - tudomásul kell venni, hogy a szezonális vakcina el fog fogyni. Hangsúlyozta: sehol a világon nincs lehetőség utánrendelésre a hagyományos influenza oltóanyagából, mert minden gyártó átállt az új vakcina előállítására. Közben Salgótarjánban látogatási tilalmat rendeltek el a Szent László Kórházban a városban tapasztalt, magas lázzal járó, főleg gyerekeket érintő megbetegedések miatt. Bercsényi Lajos, a Nógrád megyei intézmény főigazgató-főorvosa azt mondta: egyelőre nem tudni, hogy a H1N-es vírus okozza-e a megbetegedéseket.

16 dolgozót és egy 10 éves gyermeket vittek kórházba a budapesti Allee bevásárlóközpontban lévő hipermarketből enyhe szén-monoxid-mérgezéssel - tájékoztatta az Inforádiót az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese. Kis-Guczi Péter közölte: a polgári védelmi igazgatóság mérései a hipermarketben és az azzal egy szinten lévő parkolóban a szokásosnál nagyobb, de az egészségügyi határérték alatti koncentrációban mutatták ki a szén-monoxid jelenlétét. A bevásárló központot építő ingatlanfejlesztő cég közölte: a szellőző- és az épületfelügyeleti rendszer összehangolásakor keletkezett hibát elhárították.

Szlovákiában a Magyar Koalíció Pártja 40, a Híd-MOSZT 3 mandátumot szerzett a 408-ból a tegnapi önkormányzati választásokon. Az MKP-nak így az eddiginél 18-cal kevesebb képviselője lesz a 8 megyei helyhatóságban. Csáky Pál, a párt elnöke azt mondta: a Magyar Koalícó Pártjának nem a - szerinte a magyar közösséget megosztó - Híd-MOSZT, hanem a választók távolmaradása volt az igazi ellenfele. Bugár Béla, a nemrég létrehozott Híd-MOSZT elnöke elégedett az eredménnyel Úgy fogalmazott: négy és fél hónap alatt nem nagyon lehetett többet tenni. A legtöbb képviselői mantátumot és a nyolcból 4 megyében az előljárói címet is a Robert Fico miniszterelnök vezette Irány-Szociáldemokrácia képviselői nyerték el a tegnapi választáson.

Lezárult a Kínában eltűnt magyar hegymászók gyalogos keresése. Mécs László magyar alpinista felért a 4150 méteres magasságig azon a szecsuani hegyen, amelyet a 4 magyar sportoló meg akart mászni októberben. Mécs László visszatérte után azt mondta: a körülmények ismeretében nem látja esélyét annak, hogy a hegymászók életben vannak. Hozzátette ugyanakkor: a családtagokkal történt egyeztetés során úgy döntöttek, hogy arra kérik a kínai hatóságokat: amint az időjárás lehetővé teszi, kíséreljék meg a magyarok helikopteres keresését.

Szingapúrban csak a decemberi koppenhágai klímacsúccsal összefüggésben sikerült konszenzusra jutniuk az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési Szervezet tagállamainak. A ma befejeződött csúcstalálkozón gazdasági kérdésekben nem születtek konkrét döntések. A 21 ország állam-, és kormányfői egyetértettek abban, hogy a dán javaslatnak megfelelően két ütemben dolgozzák ki a kiotói egyezményt felváltó nemzetközi klímavédelmi megállapodást, és decemberben, Koppenhágában egy politikai döntés szülessen az ügyben, majd a jogilag kötelező egyezményt később fogadják el.

Szerbiában 3 napos gyászt rendelt el hétfőtől a kormány Pavle pátriárka halála miatt. A szerb ortodox egyház vezetője 95 éves korában a belgrádi katonai kórházban hunyt el. Utódját titkos szavazáson választja meg a püspökök gyűlése; a konklávén a 40 egyházi vezető legalább kétharmadának jelen kell lennie.

Németországban szűk családi körben eltemették Robert Enkét, a labdarúgó válogatott egykori kapusát. Az ország egyik legnépszerűbb sportolója kedden súlyos depressziója miatt, 32 éves korában öngyilkos lett. A temetés előtt mintegy 100 ezren vettek búcsút Robert Enkétől a hannoveri stadionban és környékén. Hírügynökségi jelentések szerint hasonló méretű gyászszertartás a háború utáni első kancellár, Konrad Adenauer 1967. április 25-i temetése óta nem volt Németországban.