Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lövétei: A köztársasági elnököt nem lehet bespájzolni

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Lövétei István alkotmányjogász szerint nem lehet \"bespájzolni\" a köztársasági elnököt, azaz az Országgyűlés nem választhatja meg Sólyom László utódját több hónappal a mandátumának lejárta előtt. Az InfoRádiónak ezt annak kapcsán nyilatkozta az alkotmányjogász, hogy a Magyar Nemzet azt írta: elképzelhető, hogy még a jelenlegi Parlament választja meg az új államfőt, aki a hivatkozott internetes fórumok alapján Kovács László lehetne.

Az új köztársasági elnököt addig az időpontig kell megválasztani, amikor elődje megbízatása megszűnik, mégpedig úgy, hogy annak leköszönése után azonnal munkába tudjon állni - mondta az InfoRádiónak Lövétei István alkotmányjogász.

Az alkotmány csak azt mondja ki, hogy ötévente kell köztársasági elnököt választani. A szakértő értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy az új államfő személyéről az elődjéről szóló szavazás után öt évvel, ugyanabban a hónapban kell dönteni.

A gyakorlatban általában hivatali ideje kezdete előtt egy hónappal választják meg az új köztársasági elnököt, "bespájzolni" ugyanakkor nem lehet őt: hónapokkal korábban nem dönthetnek a személyéről - hangsúlyozta Lövétei István.

Sólyom Lászlót 2005. június 7-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés, mandátuma pedig augusztus 5-én jár le.

Hanganyag: Németh Zoltán