Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Vizsgálódik az ügyészség Szijjártó Péter ügyében

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Már vizsgálják, hogy Szijjártó Péter bűncselekményt követett-e el, amikor párttársait juttatta közpénzekhez - válaszolta Kovács Tamás legfőbb ügyész Alexa György szocialista képviselő interpellációjára az Országgyűlés hétfői ülésén.

Alexa György arra volt kíváncsi, hogy a nyomozó szervek vizsgálják-e Szijjártó Péter ügyét, és ha igen, hol tart az eljárás. Az MSZP-s képviselő szerint fennáll a gyanú, hogy a Fidesz elnöki stábjának kabinetvezetője bűncselekményt követett el, amikor párttársait juttatta közpénzekhez.

"Az ügyészég szerint követett-e el bűncselekményt, amikor a győri önkormányzat gazdasági bizottságának elnökeként fideszes párttársai cégének szánt támogatást közpénzből? Mert ez történt, hiszen a győri ítélőtábla szerint jogos volt az a megállapítás, amely szerint klasszikus mutyizás folyik Győrben Szijjártó Péter tudtával" - fogalmazott a képviselő.

Alexa György szerint Szijjártó Péter a győri Fidelitas-elnök családja érdekkörébe tartozó Kézimosó Kft-nek is közpénzből való támogatását javasolta.

Kovács Tamás legfőbb ügyész válaszában elmondta: a Legfőbb Ügyészség a birtokába került iratok segítségével a győri ügyészséghez fordult, és az eljárás már folyamatban van.

Az elfogulatlanság érdekében a Legfőbb Ügyészség a Fejér megyei ügyészséget jelölte ki az eljárás lefolytatására, és kérte az ügy gyors, alapos, körültekintő kivizsgálását. Alexa György elfogadta Kovács Tamás válaszát, de kiemelte, hogy várja az ügy mielőbbi eredményét.