Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Új vírus elleni védőoltás: mit vigyünk magunkkal az oltópontra?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hogyan zajlik a munka egy oltóponton, mit vigyünk magunkkal az új influenza elleni védőoltás beadásához, és milyen információra kíváncsi az orvos - mindezeket megtudhatja az InfoRádió összeállításából.

Az ÁNTSZ kirendeltségein és Budapesten, az országos gyógyintézetekben 29 oltóközpont nyílt meg, ahol az új influenza elleni vakcinát adják be az igénylőknek. A tervek szerint a jövő hét végéig országszerte csaknem 200 oltóközpont működik majd, ahol 3000 forintért biztosítják és be is adják a védőoltást.

Az intézmények az oltás 1070 forintos díját megtarthatják, emellett az állam a kórházakban megnyitott oltóközpontoknak egymillió, a szakrendelőkben lévőknek 500 ezer forintot biztosít - mondta az InfoRádiónak Molnár Kornélia, helyettes országos tiszti főorvost

Az Országos Onkológiai Intézetben nyílt oltópont munkatársa elmondta: az, aki be akarja oltatni magát, mindenképpen hozza magával a TAJ- és lakcímkártyáját, valamint a személyigazolványát.

Fehér Krisztina hozzátette: az orvos az oltás beadása előtt megvizsgálja a beteg nyirokcsomóit és a torkát, megméri a vérnyomását és azt, van-e hőemelkedése vagy láza. Megkérdezi, allergiás-e például az antibiotikumokra. Egy beleegyező nyilatkozat kitöltése után megkapja a védőoltást, az asszisztensnél pedig elrendezi a számlát.

Az Országos Onkológiai Intézet oltópontjánál körülbelül 100 vakcina áll rendelkezésre naponta. Az emberek folyamatosan érkeznek, fiatalok és idősek egyaránt - mondta az orvos.

Kökény Mihály korábban az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: az emberek továbbra is dönthetnek úgy, hogy a háziorvosuktól kérnek receptet a vakcinára és velük is oltatják be magukat, vagy a területileg illetékes kórházba mennek.

Az elmúlt két hétben hetente 20-30 százalékkal nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, a múlt héten 22 ezren betegedtek meg, így már hivatalosan is járvány van az országban. A betegek körében a szezonális influenza visszaszorulóban van - ezt mintavételek alapján tudják a népegészségügyi szakemberek -, a megbetegedések túlnyomó többségét az új vírus okozza.

Hanganyag: Gál Ildikó