Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A gárdisták nem vonulhattak fel a Horthy Miklósra emlékező rendezvényen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A rendőrség csak a mintegy ezer civilnek engedte meg, hogy megkezdje Horthy Miklós budapesti bevonulásának 90. évfordulójára szervezett vonulását vasárnap a főváros XI. kerületében, a helyszínen szintén megjelenő gárdistákat azonban megakadályozta abban, hogy csatlakozzanak a menethez. A rendőrök eddig nyolc embert állítottak elő a rendezvényről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében emlékeztetett rá: a Jobbik Magyarországért Mozgalom vasárnap délutánra jelentett be vonulásos demonstrációt a XI. kerületben, s a menet a Kosztolányi Dezső téren gyülekezett. A rendőrség helyszínen tartózkodó munkatársai a rendezvény előtt felvették a kapcsolatot a főszervezővel, és ismételten felhívták a figyelmét arra, hogy a Magyar Gárdát a bíróság jogerősen feloszlatta, így ha a vonulás során a rendőrök azt tapasztalják, hogy "a feloszlatott szervezet egyenruhájában, alakzatban, vezényszavakra együtt mozognak", akkor a rendőrök meg fogják tenni a szükséges intézkedéseket.

A Jobbik főszervezője ezt tudomásul vette, s arról tájékoztatta a rendőröket, hogy nem fognak a menetben gárdaegyenruhában, alakzatban vonulni, csak civilek csatlakoznak a menethez, illetve a formaruhát viselők pedig magánemberként vesznek részt a rendezvényen - olvasható a rendőrség közleményében.

Hozzátették: délután három óra körül a bejelentésnek megfelelően a Jobbik menete elindult a Kosztolányi Dezső térről a Szent Gellért tér felé, de ekkor a Magyar Gárda tagjai is alakzatba rendeződtek, s vezényszavakat követően a Jobbik menete után indultak.

"A rendőrök észlelték a jogszabálysértést, sorfalba rendeződve megállították a gárda menetét, felszólították őket a helyszín elhagyására" - közölték. Jelenleg zajlik a résztvevők igazoltatása, eddig nyolc személyt állítottak elő a rendőrök. Az MTI tudósítója a helyszínen mintegy 450-500 gárdaegyenruhást látott.

Mialatt várakoztak, a rendőri sorfallal körbezárt gárdisták a székely és a magyar himnuszt, valamint a Horthy-korszak indulóit énekelték. A gárdisták a Kosztolányi tér felé megpróbálták elhagyni a lezárt területet, de csak igazoltatásuk után mehettek tovább.

A rendőrség közölte azt is, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom rendezvényén a Szent Gellért téren nem történt rendkívüli esemény.