Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Termőföld-értékesítési moratóriumot kezdeményez a Fidesz

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezelésében lévő földterületek további értékésítésének, tartós bérletbe adásának felfüggesztését kezdeményezi a következő országgyűlési képviselőválasztás eredményének kihirdetéséig, illetve az új kormány hivatalba lépésének napjáig a Fidesz.

A Turi-Kovács Béla és más fideszes országgyűlési képviselők által jegyzett, a parlamenthez kedden beterjesztett önálló indítvány indoklása szerint a földértékesítés jelenlegi szabályozását, annak módját az érdekeltek, így különösen a társadalmi szervezetek vitatják.

A termőföldre vonatkozó jelenlegi elővételi szabályok, illetve törvényi rendelkezések a földet hivatásszerűen művelőket hátrányosan érintik - olvasható az dokumentumban.

Az előterjesztők szerint az "utóbbi hetek eseményei azt bizonyítják, hogy számos földértékesítés, illetve az állami földek tartós bérbe adása esetén alapos gyanúja merült fel annak, hogy az értékesítések a hatályos jogszabályok megkerülésével vagy megszegésével történhettek".

A közvélemény általános nyugtalanságát váltotta ki, hogy közel a következő országgyűlési képviselő-választáshoz az állami földek olyan kiárusítása, tartós birtokba adása folyik, amely a jogszabályi rendelkezésekkel, a társadalmi igazságossággal nem egyeztethető össze - áll a javaslat indoklásában.