Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mindenki az újinfluenzáról beszél

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A politika helyett az újinfluenza érdekli a legjobban az embereket, akiknek a közérzete októberhez képest nem változott, továbbra is mélyponton van - derült ki a Forsense 1000 fő megkérdezésével készített novemberi közvélemény-kutatásából.

Az elmúlt időszak legfontosabb hazai történései közül a megkérdezettek több mint kétharmada tudott spontán felidézni konkrét ügyet. A korábbi két hónaphoz képest jelentősen csökkent a politikához közvetlenül köthető említések aránya, és a diskurzust egyértelműen az újinfluenza határozta meg - derült ki a felmérésből.

A spontán említések 50 százaléka a H1N1 vírushoz volt kapcsolható, márpedig több évre visszatekintve is igen ritka, hogy egy kérdés ennyire uralja a legfontosabb események listáját - olvasható a Forsense közleményében.

A probléma fókuszpontba kerülését az is jelzi, hogy szeptemberben még a válaszoknak csak három, októberben pedig tíz százaléka volt az új influenzával kapcsolatos említés. A további novemberi ügyek mind tíz százalék alatt maradtak. A tompai hármas gyilkosság (kilenc százalék), a rádiófrekvenciák ügye (öt százalék), a költségvetés tárgyalása (négy százalék), a sajóbábonyi roma-gárdista összecsapás (négy százalék) illetve a Hunvald-ügy és egyéb budapesti, például a végkielégítésekkel kapcsolatos botrányok (három százalék), kaptak még jelentősebb figyelmet. A többi esemény említése pedig két százalék alatt maradt, köztük olyanok, mint, a Fradi-botrány, az 56-os megemlékezés, vagy az áremelések és a nemrég még abszolút első gazdasági válság.

Pártpreferenciától függ, kinek mi a fontos


A pártpreferenciával nem rendelkezők körében majd tíz százalékkal magasabb a H1N1 vírus mint legfontosabb esemény említési aránya, míg a három nagyobb párt támogatói esetében a politikai szempontú témák hangsúlyosabbnak bizonyultak.

A Jobbik támogatóinál elsősorban a sajóbábonyi és a rádiófrekvencia kiosztásának ügye bizonyult fontosabbnak, a Fidesz szimpatizánsainál elsősorban a tompai gyilkosság, valamint a Hunvald- és egyéb Budapesttel kapcsolatos ügyek kerültek előtérbe, de jellemzően ők említették még a Zuschlag-pert vagy az 56-os megemlékezéseket, a válságot és az áremeléseket, míg a szocialista párt szavazói a sajóbábonyi ügy mellett a költségvetést emelték ki az átlagnál nagyobb mértékben.

Megfordítva azt mondhatjuk, hogy azok között, akik szerint a sajóbábonyi ügy volt a legfontosabb hazai esemény, a három nagyobb párt szinte teljesen egyforma támogatottságot élvez, míg más témák említése esetén a Fidesz jelentős fölénye figyelhető meg.

A lakosság közérzete továbbra is mélyponton


Az októberi adatokhoz képest nem változott a lakosság közérzetét mérő index, és jelenleg a 0-100 közötti skálán 24 pontos értéken áll. Politikai preferencia szerint az MSZP szavazói körében mérte a Forsense a legmagasabb, közepes szintnek megfelelő pontszámot (49 pont), a Fidesz szavazóinak indexe a legalacsonyabb, mindössze 13 pont, a bizonytalanoké pedig 24 pont.

Bár összességében nem történt változás az index mértékében, pártpreferencia szerint a Fidesz szavazóknál csökkenést, az MSZP szavazóknál növekedést láthatunk. A megkérdezetteknek továbbra is elenyésző része (négy százalék) adott közepesnél jobb osztályzatot arra a kérdésre, hogy megítélésük szerint hogyan mennek a dolgok az országban, 70 százalék viszont 1-es vagy 2-es osztályzatot adott az ország dolgainak alakulására, igaz arányuk az év első felében volt már ennél magasabb is.

Legélesebb törésvonal az iskolai végzettség, illetve a jövedelem alapján látható: a diplomások, illetve a magasabb jövedelműek körében a közérzet index nagysága öt ponttal magasabb az átlagnál (29 pont).

Az 55 évnél idősebbek, valamint a budapestiek is valamivel optimistábbak a többieknél. Más szocio-demográfiai ismérvek szerint nincsenek jelentős különbségek a közérzet index tekintetében, megállapítható, hogy a közérzet szempontjából továbbra is a politikai hovatartozás a leginkább meghatározó.