Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A náci bűnösöknek nem jár kegyelem

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A halálukig keresni kell őket, hogy börtönbe kerüljenek, mert a háborús bűnök soha nem évülnek el - ezt vallja a Simon Wiesenthal Központ, amelynek tagjait gyakran nácivadászként emlegeti a bulvársajtó. Szerte a világban több tucatnyi öregember él, akikről a zsidók azt állítják, hogy gyilkosok. Egyikük, John (Ivan) Demjanjuk, akit 28 ezer zsidó meggyilkolásával vádolnak, több évtizednyi jogi huzavona után ma áll bíróság elé.

John (Ivan) Demjanjuk személyében az egyik legkeresettebb náci háborús bűnös áll bíróság elé Münchenben. A 89 éves férfi ugyanis előkelő helyen szerepel a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ közelmúltban összeállított listáján.

Demjanjuk a vádirat szerint mintegy 28 ezer zsidó fogoly meggyilkolásában vett részt a II. világháború idején, amikor a sobibóri náci haláltábor SS-nek alárendelt ukrán őre volt.

1951-ben az Egyesült Államokban telepedett le. A hatóságok kiadták Izraelnek, ahol előbb halálra ítélték, végül azonban bizonyítékok hiánya miatt felmentették. Visszatérhetett az Egyesült Államokba, a folytatódó vizsgálat azonban a bűnösségét igazolta, ezért idén májusban kiadták Németországnak.

Egy egyetemista megtalálta

Egyszerűbben került kézre a listán egyébként nem is szereplő 90 éves Adolf Strom, akire a telefonkönyvben talált rá egy bécsi egyetemista. A férfit azzal vádolják, hogy 1945. március 29-én az ausztriai Németlövőnél részt vett 58 magyar zsidó munkaszolgálatos meggyilkolásában. A SS ötödik, Viking nevű hadosztályában szolgáló katona a háború után amerikai hadifogságba került, de 1946-ban kiszabadult, és azóta Duisburgban lakik.

Ausztrália késlekedik

A saját nevén él Ausztráliában egy másik feltételezett háborús bűnös, Charles Zentai (Zentai Károly) is. A 88 éves férfit azzal vádolják, hogy 1944. november 8-án a magyar királyi hadsereg tiszthelyetteseként egy budapesti laktanyában többedmagával megkínozta és meggyilkolta a 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó fiatalember nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot.

Az ausztrál szövetségi kormány november 12-én jóváhagyta a házi őrizetben lévő Zentai Károly kiadatását Magyarországnak, de az eljárás késlekedik, mert az ügyvédei fellebbezést nyújtottak be,

Igazságtétel


A holokauszt legismertebb hazai kutatója, Szita Szabolcs történész szerint a náci háborús bűnösöknek azért nem jár kegyelem, mert ezt a szót ők sem ismerték. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke ehhez azt tette hozzá, hogy a náci bűnösöket nem azért kell elkapni, mert zsidókat gyilkoltak, hanem azért, mert gyilkoltak. Ez pedig nem bosszú, hanem törvényes, bíróság által végrehajtott igazságtétel - fogalmazott Feldmájer Péter.

A körözési toplistásai

A Simon Wiesenthal Központ körözési toplistának első helyén Alois Brunner, Adolf Eichman "jobbkeze" szerepel, akiről meggyőződéssel állítják, hogy Szíriában él.

Aztán ott van Képíró Sándor, akinek az ügyében még tart a vizsgálat Magyarországon; azzal vádolják, hogy részt vett négyszázezer zsidó deportálásában, valamint az 1942-es újvidéki mészárlásban.

Milivoj Asner, a horvát rendőrség egykori vezetője több száz szerb, zsidó és cigány kivégzéséért lehet felelős; a férfi háborítatlanul él Ausztriában.

Soren Kam egykori dán SS-tisztet is gyilkosságért körözik. Õ Bajorországban lakik.

Heinrich Goerét Németországban azért akarják bíróság elé állítani, mert a Waffen SS halálbrigádjának tagjaként három dán civil meggyilkolásában vett részt.

Mihail Gorskov ügyének vizsgálata folyamatban van Észtországban; őt fehéroroszországi zsidók meggyilkolásával vádolják. Algirmantas Dailidét már elítélték a zsidók deportálásában játszott szerepéért.

Elkerülte viszont a felelősségre vonást a később kivégzett zsidókat és kommunistákat deportáló Harry Mannil, aki Venezuelában bujkál.