Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Pesti Imre: Állami tulajdonban kellene lennie az Omninvestnek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy olyan stratégiailag fontos cégnek, mint a védőoltásokat gyártó Omninvest, magyar és lehetőleg állami tulajdonban kell lennie - hangsúlyozta Pesti Imre az InfoRádió Aréna című műsorában. Az országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes tagja elmondta azt is: jelentős visszatartó erő lehet sok család számára, hogy nem ingyenes a H1N1 elleni védőoltás.

Azok között, akik még nem kapták meg az új típusú influenza elleni védőoltást, óriási a bizalmatlanság - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes tagja, aki hozzátette: az is gondot jelent, hogy a kormánynak nem sikerült olyan körülményeket és infrastruktúrát teremtenie, hogy gyorsan és a hátralevő néhány hétben jelentős átoltottságot érjen el.

A kormány szándéka az volt, hogy a négymillió ingyenes és a kétmillió fizetős oltóanyaggal 60 százalékos átoltottságot érjen le, ám ez óriási szervezést igényelt volna - mondta Pesti Imre, aki hangsúlyozta: jelenleg 1,8 millió oltóanyagot sikerült beadni, ebből másfél millió volt ingyenes, vagyis van még 2,5 millió térítésmentes vakcina, amelynek költsége szerepel a büdzsében, vagyis megvan rájuk a forrás.

Hangsúlyozta: a hátralévő időben meg kell szervezni, hogy ez a 2,5 millió oltás eljusson az emberekhez. A politikus furcsának tartja, hogy az oltópontokon fizetni kell a vakcináért: a 3000 forint sokaknak visszatartó erő, hiszen így egy családnak akár 10-15 ezer forintjába is kerülhet a beoltás. Sokkal nagyobb kedve és bizalma lenne az embereknek, ha ingyen kapnák a vakcinát - fűzte hozzá.

Az Omninvestnek magyar tulajdonban kell lennie

Az állampolgár számára az a legfontosabb, hogy jó minőségű oltóanyagot kapjon. A vakcina hátterében a világon is unikumnak számító technológia áll, magyar infektológusokkal és virológusokkal. Ezen tudás mögé szerveződött a vakcinát gyártó Omninvest Kft. - mondta Pesti Imre.

Hozzátette: egyelőre nem lehet azt mondani, hogy a cég tulajdonosi háttere veszélyezteti az oltóanyag minőségét, de nem tartja helyesnek, hogy egy stratégiailag fontos cég tulajdonosi hátterének 98 százaléka nem ismert.

Az Omninvest 2005-ben, a madárinfluenza idején került a nemzetbiztonsági szempontból stratégiai fontosságú cégek közé. Egy ilyen cégnek magyar, és ha lehet, állami tulajdonban kell lennie. Ez meg is valósítható, hiszen magyar tudás van mögötte - vélte a politikus.

Hanganyag: Exterde Tibor