Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nincs vallomás BKV- és BA-ügyben - a nap legfontosabb hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ügyvédjük szerint ártatlannak tarja magát a Budapest Airport és a BKV péntek éjjel őrizetbe vett jogi igazgatója. Romániában az exit-poll felmérések szerint Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt elnöke nyerte az elnökválasztás második fordulóját. Görögországban egész hétvégén tartottak az egy évvel ezelőtti tüntetésen lelőtt diák emlékére szervezett megmozdulások.
Nincs vallomás

Nem tett vallomást és ártatlannak tartja magát a Budapest Airport és a BKV péntek éjjel őrizetbe vett jogi igazgatója - mondta a két vezető közös ügyvédje. Zámbó Gyula hozzátette: a közlekedési vállalat jogi igazgatója - akit pénteken tetten ért a rendőrség, miközben 10 millió forintot vett át egy parkolóban a BKV-val szerződésben álló egyik cég képviselőjétől - azt mondta neki, hogy valóban átvette az összeget, de az nem vesztegetési pénz volt. A gyanúsítottakat holnap délelőtt hallgatja meg a Fővárosi Főügyészség; várhatóan ekkor döntenek előzetes letartóztatásukról is. 

Horváth Katalin Fanni, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság szóvivője az Inforádióban elmondta: a két igazgatót bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Hozzátette, hogy ellenük a már április óta tartó nyomozás során bizonyítékokat találtak és foglaltak le. Az ügyben másik 3 ember ellen is büntető eljárás indult; a TV2 úgy tudja, hogy közöttük van annak a szoftverfejlesztő cégnek a vezetője is, amely nemrég 28 millió forintért digitalizálta a BKV szerződéseit.

György István, a fővárosi Fidesz frakcióvezető-helyettese keddre összehívta az ügy miatt a BKV ügyeit vizsgáló eseti bizottságot.

Elnökváltás Romániában?

Romániában az exit-poll felmérések szerint Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt elnöke nyerte az elnökválasztás második fordulóját. Az urnákat helyi idő szerint este 9 órakor zárták. A sajtóban közölt becsült adatok szerint a szociáldemokrata jelölt - akit egyébként az első fordulóban harmadik helyre került Crin Antonescu és az RMDSZ is támogatott - a szavazatok 51-52 százalékát szerezte meg, míg Traian Basescu jelenlegi elnök 48-49 százalékot kapott. Az első fordulóban - ahol még több jelölt versengett az elnöki posztért - Mircea Geoana 1,3 százalékkal kevesebb voksot kapott, mint Traian Basescu.

Nem megy tovább

Jelenlegi formájában nem látja fenntarthatónak az Út a munkához programot a Fidesz. Czomba Sándor, a párt szakpolitikusa úgy vélte: a kormány csak a kudarcát leplezte a nem valós munkaerőpiac létrehozásával. Hozzátette: idén és a tervek szerint jövőre is 117 milliárd forintba kerül a program, amelynek résztvevői csak időszakosan találnak munkát.

Gúr Nándor szocialista politikus hangsúlyozta: az Út a munkához program segítségével 150 ezer ember foglalkoztatását tették lehetővé és erre mintegy 50 milliárd forintot fordított a kormány.

Súlyos szövődmény

Sajtóhírek szerint az új influenza szövődményeként agyvelőgyulladást kapott egy négyéves kisfiú, akit életveszélyes állapotban vittek a Heim Pál Gyermekkórházba. A TV2 úgy tudja, hogy a gyerek - aki egy héttel a megbetegedése előtt megkapta a védőoltást - már jobban van. A védettség két hét alatt alakul ki a szervezetben. Czinner Antal, a kórház orvosa a csatorna hírműsorának azt mondta: Magyarországon még nem találkoztak a H1N1 miatt kialakult ilyen szövődménnyel, ami egyébként világviszonylatban is ritka.

Klímacsúcs

A klímaváltozásra utaló 10 jelre hívta fel a figyelmet az ENSZ egyik tanulmánya. A dokumentumot a Koppenhágában december 7-étől 18-áig tartó 15. Klímaváltozási Konferencia előtt ismertették. Az esemény egyik célja, hogy új nemzetközi megállapodással váltsák fel a 2012-ben lejáró Kiotói jegyzőkönyvet. A dániai tanácskozáson 192 ország mintegy 1800 küldötte lesz jelen. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének legutóbbi jelentése minden korábbinál határozottabban állította, hogy az emberi tevékenység felelős az egyre gyorsuló globális felmelegedésért.

Együttműködés

Az afgán elnök kötelezettséget vállal a korrupcióval szembeni küzdelemre és minden tőle telhetőt megtesz, hogy Kabul jó partnere legyen Washingtonnak. Hamid Karzai erről a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjúban beszélt. Azt is mondta: időt kér, hogy az afgánok átvehessék a biztonsági feladatokat az országban. Barack Obama amerikai elnök kedden közölte, hogy az Egyesült Államok újabb 30 ezer katonát küld Afganisztánba. A kezdeményezéshez eddig 20 NATO-tagország, köztük Magyarország csatlakozott további csapatbővítési felajánlásokkal.

Görög tüntetések

Görögországban egész hétvégén tartottak az egy évvel ezelőtti tüntetésen lelőtt diák emlékére szervezett megmozdulások. Athén és Szaloniki központjában is könnygázt és gumibotokat kellett bevetnie a rendőrségnek, hogy visszaszorítsa a zavargókat. Öt ember megsérült, a két városban összesen 140 embert vettek őrizetbe. A 15 éves fiút tavaly egy rendőr által kilőtt, gellert kapott lövedék ölte meg. A kormány - számítva a zavargásokra - hatezer rendőrt mozgósított az eset évfordulójára, amely miatt tavaly országszerte hetekig tüntetések voltak Görögországban.