Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Molnár Oszkárt nem indítja a Fidesz, Meggyes Tamást igen - lapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke cáfolja, hogy államfői ambíciói lennének.Több mint százmillió forintos adóssággal együtt adná vissza a tapolcai kórház üzemeltetését az önkormányzatnak a Medisyst Kft. Molnár Oszkár nem volt jelen felcsúti meghallgatáson. Egy közbeszerzési pályázatot megnyerő társaságot már az eredményhirdetés utáni napokban felvásárolt az Állami Nyomda, amely Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök egykori üzletfelének, Erdős Ákosnak az érdekeltségébe tartozik.

A Népszabadság arról ír, hogy Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke cáfolja, hogy államfői ambíciói lennének. Mint a lapnak elmondta: hivatalosan senki nem kereste meg, ő maga pedig nem tett semmilyen lépést a jelölés érdekében. Ugyanakkor a Népszabadság több forrásból úgy tudja, hogy a volt főbíró több helyütt szóba hozta a témát. Lomnici Zoltán szerint az emberi méltóság védelme érdekében tett kezdeményezését értelmezik félre. Sólyom László mandátuma 9 hónap múlva jár le.

A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy több mint százmillió forintos adóssággal együtt adná vissza a tapolcai kórház üzemeltetését az önkormányzatnak a Medisyst Kft., a helyhatóság azonban nem akarja átvállalni a tartozást. Egyelőre nem tudni, hogy a körmendi és a mezőtúri kórházak esetében - amelyek üzemeltetéséből szintén kiszáll a magáncég - mi lesz majd az "örökség". A HospInvest csődje után a szektor legnagyobb hazai befektetőjévé előlépett kft. vezetősége azzal indokolta a döntést, hogy a magántársaságok hátrányban vannak az önkormányzati fenntartókkal szemben. A Medisyst tulajdonosa szerint az Országgyűlés előtt álló új jogszabály - amely 3 havi kauciót kér a magáncégektől - még nehezebb helyzetbe hozza a privát befektetőket.

A Népszabadságban arról olvashatnak, hogy mind a 176 egyéni képviselőjelöltre megvan Orbán Viktor és a pártvezetés javaslata. Molnár Oszkár nem volt jelen felcsúti meghallgatáson - mondta a lapnak Szijjártó Péter, a párt szóvivője. Az edelényi polgármesterrel, Molnár Oszkárral szemben a párt más jelöltet indít, a Népszabadság információi szerint a helyi kórházigazgató aspirálhat a jelöltségre. A napilap szerint eldőlt az is, hogy Esztergomban Meggyes Tamás lesz ismét az egyéni jelölt.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Techno-Progress Kft. - amelynek tulajdonosa a közelmúltig a Seychelle-szigeteki offshore-paradicsomban bejegyzett Astonville Continental Corp. volt - az elkövetkező hat esztendőben összesen 250 millió forintért szállíthat jogosítványnak való biztonsági kártyákat. A közbeszerzési pályázatot megnyerő társaságot már az eredményhirdetés utáni napokban felvásárolta az Állami Nyomda, amely Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök egykori üzletfelének, Erdős Ákosnak az érdekeltségébe tartozik. A Nemzeti Közlekedési Hatóság a lapnak elmondta: nem vizsgálhatták a cég tulajdonosi hátterét, a már megkötött szerződés felülvizsgálatára pedig a közbeszerzési törvény értelmében nincs lehetőség.

A Világgazdaság arról ír, hogy jövő tavasszal-nyáron több milliárd forintos komplex vallásturisztikai beruházást adnak át Máriapócson és Nyírbátorban, ennek ellenére szakmabeliek úgy vélik, a lehetőségekhez képest még így is kiaknázatlan a vallási turizmus Magyarországon. Míg a vallási turizmus világszerte százmilliókat mozgat meg, a szervezett utaknak mintegy egyharmadát teszik ki a vallási indíttatású utazások, addig itthon ez az arány jóval alacsonyabb. A napilap megjegyezi: Magyarország gazdag kegyhelyekben, értékes egyházi épületekben, és a vallási és zarándokutak szervezése is jövedelmező üzlet.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy közel sem annyira szezonális a céges reprezentációs célú ajándékozás, mint öt évvel ezelőtt volt, amikor is a piacon működő vállalkozások a forgalmuk felét hozták a decemberi időszakban. Ma már a nagyjából 10 milliárd forint forgalmú szegmens jelentősebb részét az évközi reprezentációs költségek adják, karácsonyra a bevételek 30 százaléka marad. Tihanyi Gábor, a Prestige Present Kft. egyik tulajdonosa szerint az utóbbi időben a kuglófok, sütemények és prémium csokoládék a legkedveltebb ajándéktárgyak. Emellett továbbra is jelentős a borok iránti igény.Címek a mai lapokból: - Lomnici: Semmit sem teszek azért, hogy államfő legyek - Kórházátadás adóssággal A lapszemlét Hegedűs Zsuzsa állította össze.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa