Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Példa nélküli a klímaváltozás elleni politikai elkötelezettség - a nap legfontosabb hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A dán miniszterelnök szerint példa nélküli politikai elkötelezettség támogatja a klímaváltozás elleni globális küzdelmet. Lars Lokke Rasmussen Koppenhágában, a klímacsúcs megnyitóján azt mondta: erre utal a konferencián résztvevő politikai vezetők nagy száma.

A konferencián az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének vezetője azt mondta: a világ üvegházgáz-kibocsátásának legkésőbb 2015 után el kell kezdenie csökkenni ahhoz, hogy a globális felmelegedés ne lépje át a kritikus 2-2,4 Celsius fokos mértéket. Radzsendra Pacsauri hangsúlyozta: a károsanyag-kibocsátás ilyen mértékű csökkentése 2030-ig nem járna több költséggel, mint a globális GDP három százaléka. A december 18-áig tartó klímacsúcsra 192 országból összesen 1800 küldött érkezett a dán fővárosba.

A fogyatékosságra is rákérdeznek a népszámláláskor

Ismét elfogadta az Országgyűlés a 2011-es népszámlálásra vonatkozó, Sólyom László köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvényt. A képviselők úgy határoztak, hogy 2011 októberében, amikor felveszik a lakosok adatait, a fogyatékosságra is rákérdeznek. Az államfő által kifogásolt másik adatkör, a vallás az új törvény szövegében sem szerepel. A képviselők arról is döntöttek, hogy 2012-től bevezetik a tartalékos haderőt Magyarországon. Az önkéntes tartalékos szolgálatban a honvédség mintegy 4.000 főt alkalmaz úgy, hogy az önkéntesek megtartanák civil foglalkozásukat, de meghatározott rend szerint behívhatók a Magyar Honvédség szervezeteihez.

Az államháztartás hiánya 75,9 milliárd volt novemberben

75,9 milliárd forint hiánnyal zárt novemberben - önkormányzatok nélkül -- az államháztartás; az első 11 havi összesített deficit megközelíti az 1.124 milliárd forintot - közölte az előzetes adatok alapján a Pénzügyminisztérium. Az éves 3,8 százalékos, 992,4 milliárd forintos deficit eléréséhez decemberben 131,2 milliárd forint államháztartási többlet szükséges.

Akár egy millióan is válthattak kötelezőt

Várhatóan eléri az egymilliót a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást váltók száma az év végi kampányban - mondta az InfoRádióban a Netrisk.hu igazgatója. Haraszti Zsolt hozzátette: az autósok az idén összesen 14-15 milliárd forintot takaríthatnak meg biztosítójuk lecserélésével, vagy szerződésük újrakötésével. A biztosító-közvetítő portál vezetője elmondta: egy-egy autós átlagosan 14 ezer 400 forintot takarított meg az idén a váltással.

Sólyom az egyházak feladatáról

A közösségteremtést nevezte az egyházak legfontosabb társadalmi szerepének a köztársasági elnök. Sólyom László erről a magyarországi és határon túli egyházi vezetőkkel tartott, hagyományos adventi találkozója alkalmából beszélt. Az államfő úgy fogalmazott: a közösségteremtés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, különösen a határon túli magyarok esetében, akiknek a vallási csoportok jelentik szinte az egyetlen közösségi szerveződést.

Új Volán-menetrend vasárnaptól

Vasárnap lép életbe a Volán-társaságok új menetrendje, ami 2010. december 11-éig lesz hatályos. A Volán Egyesülés vezérigazgatója elmondta: az eddigi buszjáratok a jövőben is közlekednek majd, és ez kiegészül a 29,5 vasúti mellékvonalon a szolgáltatás átvételével. Saslics Elemér hozzátette: a vasúti mellékvonalak pótlását szolgáló buszjáratok menetrendjét a közlekedési minisztérium még nem rendelte meg írásban, de az érintett Volán-társaságok tudnak a feladatról, és a rendelkezésre álló kapacitás lehetővé teszi a végrehajtását.

Menesztették a BKV jogi igazgatóját

Menesztették a BKV-tól Sziebert György jogi igazgatót; a társaság tájékoztatása szerint Kocsis István vezérigazgató aláírta a dokumentumot, amely szerint az előzetes letartóztatásba helyezett egykori vezető rendkívüli felmondással távozik a cégtől, tehát nem kap végkielégítést. A BKV arról is beszámolt, hogy újabb 13 cég ellen tettek feljelentést, mert a belső ellenőrzés szerint a velük kötött megállapodások esetében is felmerült bűncselekmény gyanúja. Kocsis István ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, és átadta a vizsgálati jelentést, valamint az ezzel kapcsolatos teljes dokumentációt a rendőrségnek. A BKV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. jogi igazgatóját azután helyezték előzetes letartóztatásba, hogy bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsították meg őket. A két vezető nem tett vallomást, és ártatlannak mondta magát. Ügyvédjük a közlekedési vállalat igazgatóját idézve azt mondta: védence valóban átvett 10 millió forintot a BKV-val szerződésben álló egyik cég képviselőjétől, de az nem vesztegetési pénz volt.

Basescu marad az elnök Romániában

Romániában a nem hivatalos végleges eredmény szerint a jelenlegi államfő nyerte az elnökválasztást. A Demokrata Liberális Párt által támogatott Traian Basescu a voksok 50,33 százalékát szerezte meg, míg ellenfele, a szociáldemokrata Mircea Geoana 49,66 százalékot kapott. A Szociáldemokrata Párt úgy határozott, hogy megóvja a választási eredményt, mert nagyon magasnak tartja az érvénytelen szavazatok számát, és más rendellenességeket is tapasztalt.