Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Alkotmánybíró kontra történész - Ungváryt elítélték \"ügynöközés\" miatt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Elítélte becsületsértés és rágalmazás miatt Ungváry Krisztián történészt a Fővárosi Bíróság kedden, mert \"besúgónak\" nevezte és a pártállami állambiztonsággal hozta összefüggésbe Kiss László alkotmánybírót; a nem jogerős ítélet szerint a bíróság a történészt egy év próbára bocsátotta.

Ungváry Krisztián 2007-ben az Élet és Irodalomban többször írt, illetve a HírTV-nek nyilatkozott arról, hogy a jelenlegi alkotmánybíró a 80-as évek elején a pécsi egyetem párttitkár-helyetteseként "besúgó", a pártállami állambiztonság "hivatalos kapcsolata" volt, és közreműködött egy ellenzéki csoport felszámolásában.

Kedden kihirdetett, nem jogerős ítéletét a büntetőbíróság azzal indokolta, hogy az a kitétel, mely szerint "Kiss László hivatalos kapcsolatként besúgásban (...) serénykedett", becsületsértő, és a történész vádlott nem tudta bizonyítani ezen állítása valóságtartalmát, ezért megállapítható bűnössége.