Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem ellentétes az Alkotmánnyal a "Robin Hood-adó\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Forgács Imre lesz az igazságügyi és rendészeti miniszter. Nem ellentétes az alaptörvénnyel az úgynevezett Robin Hood-adó. Átlagosan 15 százalékkal drágulhatnak februártól a vasúti és a buszjegyek.

Forgács Imre, az Önkormányzati Minisztérium önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkára lesz Draskovics Tibor utóda az igazságügyi és rendészeti tárca élén - jelentette be a kormányszóvivő. Szollár Domokos elmondta: a kormányfő a többi között azért döntött Forgács Imre mellett, mert olyan igazságügyi miniszterre van szükség, aki jól tudja menedzselni a tárca munkáját. A Fidesz szerint a kinevezéssel folytatódik a Gyurcsány-Bajnai korszak. Kontrát Károly, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc 2004-ben is Forgács Imrét küldte a kancelláriáról a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz, hogy növelje a kormányzás hatékonyságát. --Draskovics Tibor a hónap elején jelentette be, hogy távozik a tárca éléről.

Nem ellentétes az alaptörvénnyel az úgynevezett Robin Hood-adó - mondta ki az Alkotmánybíróság. Sereg András, a testület sajtófőnöke emlékeztetett: a beadvány szerint az energiaellátókat terhelő adó indokolatlan, és jelentős különbséget tesz az adóztatásban. Az Országgyűlés 2008. november 10-én fogadta el 190 igen szavazattal, 184 ellenében a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényt. A úgynevezett Robin Hood-adó alapján 8 százalékos különadót kell fizetniük a nagy energiaellátó és -kereskedő cégeknek.

Februártól átlagosan 10 százalékkal drágulhatnak a MÁV-START és a Volán társaságok által kiadott bérletek, a jegyárak átlagosan 15 százalékkal emelkednek. A Közlekedési és Hírközlési Minisztérium közölte: a tarifarendelet januári módosítása felhatalmazást ad majd a térítésmentesen utazók esetében a regisztrációs jegyek bevezetésére is. A tervek szerint a technikai feltételek megteremtésétől függően legkésőbb 2010. február végéig minden szolgáltató bevezeti az új jegytípust.

2010 végéig elnök nélkül, a parlament által elfogadott ellenőrzési tervvel működik az Állami Számvevőszék - jelentette be a szervezet távozó elnöke. Kovács Árpád közölte: az irányítási feladatokat az új elnök megválasztásáig Csapody Pál főtitkár látja el. Kovács Árpád mandátuma lejárt, és a parlamenti pártok eddig nem tudtak megegyezni a szervezet vezetőit érintő személyi kérdésekről. Kovács Tibor, az illetékes országgyűlési bizottság szocialista elnöke korábban közölte: az MSZP nem tudja elfogadni, hogy a Fidesz kizárólag a számvevőszék elnökének személyében hajlandó megegyezni, míg a 2002 óta betöltetlen alelnöki pozíciókra csak az új kormány beiktatása után tenne javaslatot. Tállai András, a bizottság fideszes alelnöke megerősítette: fontosnak tartja a számvevőszék működőképességének fenntartását, ugyanakkor úgy vélte, hogy azt alelnökök nélkül is biztosítani lehet.

7,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék, vagyis a GDP a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, korrekciók nélkül és a naptárhatást figyelembe véve egyaránt. A Központi Statisztikai Hivatal a részletes adatok alapján közölte: az előző negyedévhez képest a visszaesés 1,8 százalékos, alig valamivel enyhébb a második negyedévi 2 százalékos csökkenésnél. A korábban közölt előzetes adatok még 7,2 százalékos éves szintű visszaesésről szóltak. A bruttó hazai termék a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2008 második negyedéve óta csökken.

Országos körözést adott ki a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság a BKV Zrt. informatikai igazgatója ellen. A hatóság azután döntött így, hogy a Fővárosi Közgyűlés BKV-t ellenőrző bizottsága meg akarta hallgatni az informatikai igazgatót, aki azonban beteget jelentett, és nem jelent meg az ülésen. Fuzik Zsolt Béla ellen vesztegetés gyanúja miatt indult eljárás. A BKV megbízott jogi igazgatója a testület ülésén azt mondta: a rendőrség közokirat-hamisítás miatt is vizsgálja Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatójának tevékenységét. Tomasitz István közölte: a rendőrség a cégnél tartott házkutatás során talált olyan dokumentumokat, amelyek valódiságát megkérdőjelezi.

Megkezdődött a közokirat-hamisítás bűntettével vádolt Joav Blum büntetőpere a Székesfehérvári Városi Bíróságon. A Fejér Megyei Főügyészség márciusban rendelte el a nyomozást, mert a feltárt adatok szerint a sukorói ingatlanra csereszerződést kötő Joav Blum a bejelentkezéskor életvitelszerűen nem lakott az általa bejelentett sukorói lakcímen, így fiktív adat került a közhiteles lakcímnyilvántartásba. A vádlott részletes vallomást tett, de nem tartja magát bűnösnek.