Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Újinfluenza: Több krónikus betegségben is szenvedett a Szegeden elhunyt idős férfi

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Több krónikus betegségben is szenvedett az az idős, H1N1 vírussal fertőzött férfi, aki vasárnap hunyt el a Szegedi Tudományegyetem krónikus belgyógyászati osztályán - közölte Piros Györgyike részlegvezető főorvos szerdán, a csongrádi megyeszékhelyen.

A 80 éves férfit súlyos cukorbetegség, szellemi hanyatlás és táplálhatatlanság miatt kezelték a krónikus osztályon. Hirtelen magas láz jelentkezett nála, a vizsgálatok pedig kimutatták a H1N1 fertőzést - mondta a szakember az esetről tartott sajtótájékoztatón.

A férfit elkülönítették, ám két nappal a tünetek - a láz mellett erős köhögés - jelentkezése után a beteg elhunyt. Állapota olyan rossz volt, hogy nem lehet biztosan kijelenteni, a halálát az influenza okozta, de az feltehetően közrejátszott benne - fogalmazott a főorvos.

Piros Györgyike elmondta, hogy az idős férfit már több hete kezelték az osztályon, néhány napra azonban hazaengedték, ezért nehéz eldönteni, hol fertőződött meg a vírussal.

A főorvos tájékoztatása szerint a krónikus osztályon nem kezelnek több újinfluenzás beteget, gyanús esetek azonban vannak.

Azokat az újinfluenzás betegeket, akik lélegeztetésre szorulnak, az intenzív osztályokon látják el, akik nem, azokat a fertőzőosztályon kezelik. Szükség esetén más osztályokat is ki tudnak a klinikák üríteni az újinfluenzás páciensek elkülönített ellátására, összességében így 120 ágy állhat rendelkezésre erre a célra - tudatta a főorvos.

Az SZTE tájékoztatása szerint kedd délután 14, H1N1-pozitív influenzás beteget ápoltak Szegeden, közülük egy férfi és két nő kapott intenzív ellátást.