Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Matolcsy: új költségvetés, új adórendszer, új hitelszerződés július 1-től

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Matolcsy György szerint új költségvetés, új adórendszer és új foglalkoztatáspolitika lép hatályba július 1-jétől, ha a Fidesz alakít kormányt 2010-ben. A Fidesz gazdaságpolitikusa az MTI-nek adott interjújában azt is kijelentette: az új kormánynak érdemes egy új készenléti hitel megállapodást kötnie a Nemzetközi Valutalappal (IMF).

A volt gazdasági miniszter egy esetleges Fidesz-kormány három első legfontosabb gazdaságpolitikai döntését ismertetve elmondta: a kormány új költségvetést, új adórendszert és új foglalkoztatáspolitikát alkot majd, ezek 2010. július 1-jével léphetnek hatályba.

E lépések miatt a 2010. január 1-jén hatályba lépő adórendszer csak fél évig él majd, de hozzátette: a Fidesz hosszú távra szóló, stabil és alkotmányos garanciákkal körbebástyázott adórendszerben gondolkozik.

Megismételte, hogy az ellenzéki párt előtt jelenleg háromféle adóváltozat van. Az egyik verzió radikális szja-csökkentéssel, egykulcsos családi jellegű jövedelemadózással számol, a másik azt jelentené, hogy valamennyi adónemnél csökkentenének a jelenlegi kulcsokon, a harmadik pedig csak járulékcsökkentéssel kalkulál, de itt felmerült, hogy ne csak a munkaadói, hanem a munkavállalói járulék is csökkenjen.

Kifejtette: a gazdasági szereplőkkel való egyeztetés után döntenek majd arról, hogy melyik utat válasszák.

Az új költségvetés kapcsán Matolcsy György úgy fogalmazott, hogy az "bevallja a hiány valódi mértékét és kezeli", de hogy milyen megoldásokkal teszi majd ezt, erről egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

A volt gazdasági miniszter hangsúlyozta: a Fidesz nem készül megszorításokra, ez alól kivételt csak a bürokrácia területe jelent.

A büdzséről szólva kiemelte: egyetért azzal, hogy a 2010-es büdzsé válságköltségvetés, de az nem kezeli, hanem súlyosbítja a válságot.

Megismételte: a költségvetés hamis, mert már most tudni, hogy a kormány által prognosztizált 3,8 százalékos hiány 3-4 százalékkal nagyobb lesz. Elmondta, hogy míg az MNB 4,3 százalékos jövő évi költségvetési deficittel és plusz 2,7 százalékos konszolidációs igénnyel számol, addig a Fidesz gazdaságpolitikusai szerint ez a két szám 4,5, illetve 3 százalék is lehet.

Matolcsy György szerint a költségvetés a Fidesz által várt 7,5 százalék körüli hiány mellett más kockázatokat is rejt, ezek közé sorolta a fogyasztás vártnál nagyobb visszaesését, a munkanélküliségi adatokat és azt, hogy a háztartási hitelfelvételek elmaradása miatt a vártnál kevesebb adóbevétel jöhet be a költségvetésbe.

Kiemelte, hogy jövőre kevesebb adóbevétellel lehet számolni a beruházások csökkenése miatt, továbbá amiatt is, hogy a kormány által tervezetthez képes kisebb lehet az infláció. Az ellenzéki párt gazdaságpolitikusa úgy számol, hogy jövőre a pénzromlás mértéke 2,5 százalék lehet, mert "nincs pénz a gazdaságban, tovább csökken a fogyasztás, nem indul be a világgazdaság, és nem várható az energiaárak jelentős emelkedése".

Az új kormány nem fogadhatja el azt a helyzetet, hogy kockázatok nélkül is 1.200-1.300 milliárd forint hiányzik jövőre a büdzséből, hogy a hiány 7,5 százalék vagy azt is meghaladó lehet, és hogy négy területen, az önkormányzatok, a kórházak, a MÁV és a BKV esetében konszolidációs igény van - állapította meg az ellenzéki politikus, hozzátéve: a Fidesz nem kívánja folytatni a jelenlegi megszorító politikát, helyette a gazdaság növekedésén dolgozik majd.

2010 még annál is nehezebb lesz

Arra a felvetésre, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy 2010 "kutya nehéz év lesz", Matolcsy György úgy reagált: a jövő év még annál is sokkal nehezebb lesz, mint amit a miniszterelnök előrevetített, hiszen a kormányfő ezt a kijelentést még a 3,8 százalékos hiányra alapozva tette.

A volt gazdasági miniszter leszögezte: 2012 végéig nagyon nehéz lesz a helyzet, és csak 2013-tól lehet fenntartható fellendülés a világban.

Úgy fogalmazott: a Fidesz esetleges kormányra kerülésével sem lesz az országban "tejjel, mézzel folyó Kánaán" a súlyos örökség miatt.
Az új költségvetés azért elkerülhetetlen, mert be kell vallani az igazságot - tette hozzá. Kiemelte: az adócsökkentést pedig azért kell rögtön az elején meglépni, hogy létrejöhessenek a 2012 utáni növekedés erői.

Matolcsy György elismerte, hogy a Fidesz-kormány sem tudja a recessziót egy év alatt növekedésbe fordítani.

A növekedésösztönző lépésekről szólva kiemelte a belföldi piacbővítést: ennek egyik eleme lehet egy energiahatékonysági program, amely az energiatakarékos ingatlafelújításra, azaz jó irányban használja fel az EU-forrásokat. A piacbővítés közé sorolta a környezetipar fejlesztését, és új közmunkaprogramok elindítását.
Arra a kérdésre, hogy mi lehet a forrása az adócsökkentésnek, azt mondta: a belföldi piacbővítés és a többletexport mellett a bürokrácia csökkentése lesz a forrás. A volt gazdasági miniszter szerint, ha a bürokráciacsökkentést jól hatják végre, akkor az nemcsak plusz költségeket, hanem megtakarítást is jelent, már rövid távon is.

Arra a kérdésre, hogy felhasználja-e egy esetleges Fidesz-kormány a Bajnai-kormány által le nem hívott IMF-hitelt, azt válaszolta: már csak minimális összegről van szó.

Matolcsy György szerint az új kormánynak egy új, második, készenléti hitelről szóló megállapodást érdemes kötnie az IMF-fel.

Kifejtette: a legrosszabb feltételekkel rendelkező hitelszerződésből át kell lépni egy jobb feltételekkel rendelkező hitelszerződésbe.

"Olyan készenléti hitelmegállapodás kell, amely megkönnyíti a pénzpiaci hitelfelvételt, kiegyensúlyozza az olyan rossz híreket, mint amilyen a valós hiányt érinti majd" - fogalmazott, jelezve: Magyarországon az újrakezdést csak biztonságos külső finanszírozással szabad elindítani.