Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Orbán: Ideje volna, hogy a kormánytagokat is elérje az őrizetbe vétel

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kormányváltás után a Fidesz vizsgálatok útján feltárja az összes korrupciós ügyet, a hatóságoknak pedig meg kell kezdeni az eljárásokat. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke az InfoRádiónak nyilatkozva úgy fogalmazott: dicséretesek ugyan az eddigi őrizetbe vételek, bár számuk még kevés. Orbán Viktor hozzátette: már itt volna az ideje, hogy ezek a kormánytagokat is elérjék.

A Fidesz a kormányváltás után vizsgálatokkal feltárja a korrupciós ügyeket, és azok végére fog járni - mondta az InfoRádiónak Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint az ország számára sem előnyös, hogy az erők tekintélyes részét a korrupció felszámolására kell fordítani, de ha nem tudták megakadályozni, hogy a szocialisták a kormányzati politikai rangjára emeljék a korrupciót, akkor a felszámolásban kell megtenni mindent.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: eltökélt, hogy a választások után a tűzoltás részeként a nagy korrupciós ügyeket feltárják.

Sok folyamatban lévő ügy van, vagyis nem a nulláról kell kezdeni, és történtek már őrizetbe vételek, ami dicséretes, de kevés a számuk, és nem látható, hogy kormánytagokat is elérte volna, pedig annak is itt lenne az ideje - hangsúlyozta a Fidesz elnöke.

Minden erőt megadnak majd a rendőrségnek és az ügyészségnek a vizsgálatokhoz, azoknak pénzügyi vagy személyi korlátja nem lesz - tette hozzá.

Orbán Viktor szerint a felelősség kérdése nem függhet össze azzal, hogy valaki milyen magas posztot tölt be, így a politikusok sem húzhatják ki magukat ez alól. Azért jutott az ország ide, mert a szocialisták és az SZDSZ-esek azt gondolták, hogy a törvény felett állnak, és bármit megtehetnek - fejtette ki.

A pártelnök közölte: a Fidesz készen áll a párt- és kampányfinanszírozás kérdésének rendezésére, de a szocialisták állandóan olyan javaslatokat nyújtanak be, amellyel suttyomban fel akarják emelni a pártoknak járó támogatást. A Fidesz azt javasolja, hogy kereskedelmi reklámokat ne lehessen közvetíteni - tette hozzá.

Orbán Viktor szerint a kampány eszközeit kell törvényi módon korlátozni, és akkor kevesebb pénzből is lehet kampányolni, mert nem szabad hagyni, hogy a pártok egymást pénzügyi versenybe kergessék bele.

Hanganyag: Németh Zoltán