Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A kórházi vezetők szerint nem egyértelmű a miniszteri levél

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kórházi vezetők szerint nem egyértelmű az egészségügyi minisztertől ma kapott levél tartalma. Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke az InfoRádiónak azt mondta: értelmezése szerint egy módosítással már az idén hozzájuthatnak a 6 milliárd forint támogatáshoz.

Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke ugyanakkor úgy véli: nem biztos, hogy ezt jelenti a levél tartalma. A szakember úgy véli: meg kell várni a holnapi kormányülés döntését.

Az egészségügyi tárca vezetője tájékoztatóján arról beszélt, hogy bár az októberi megállapodásban nem ez szerepel, holnap beemelhetik az idei finanszírozási rendeletbe ezt a tételt, hogy még decemberben elutalhassák a pénzt, így akár az első januári banki napon hozzáférhetnek az összeghez az intézmények. Hozzátette: ha az eredeti egyezség szerint jár el a minisztérium, akkor csak január közepén jelenne meg a támogatás a kórházak számláján.

Korábban a 6 milliárd forint mielőbbi kifizetésére szólította fel a kormányt a Fidesz. Az ellenzéki párt szerint erre azért van szükség, hogy az ünnepek alatt is működőképes maradjon az egészségügy.