Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Februárban 4 százalékkal emeli a BKV a jegyárakat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megállapodott a kormány és a főváros a BKV finanszírozásáról. A plusztámogatás egyik feltétele az volt, hogy a Fővárosi Közgyűlés februárban 4 százalékkal emelje a jegyárakat.

Szollár Domokos kormányszóvivő és Demszky Gábor főpolgármester bejelentette: a fővárosi közlekedési cég 2010 első félévében 10 milliárd forintot, a második félévben pedig további 8 milliárdot kap a működőképesség fenntartására. Emellett az állam 5 milliárd forint megfizetését vállalja át a BKV egyik, 15 milliárdos hiteléből.

A Fővárosi Önkormányzat jövőre 5, 2011-ben pedig további 10 milliárdot biztosít a társaságnak. Ezenfelül összesen 38 és fél milliárddal járul hozzá Budapest a BKV belső adósságállományának csökkentéséhez, illetve a járművek cseréjéhez.

A kormány feltételei között szerepel, hogy a BKV átláthatóbban és tisztességesebben működjön, valamint hozzák létre a budapesti közlekedési vállalatok valódi integrációját megvalósító szervezetet. Az Inforádió úgy tudja: a fővárosi MSZP-frakció ma dönt arról: támogatják-e a jegyáremelést, és a kormány többi feltételét.