Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bajnai Gordon is felszólalt a koppenhágai klímacsúcson

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A miniszterelnök szerint nem lehet kézzelfogható eredmény nélkül hazamenni a koppenhágai ENSZ-klímakonferenciáról. Bajnai Gordon az egyeztetésen felszólalásában hozzátette: egy igazságos és hatékony megoldás alapjaiban kell azonnal megállapodni. Úgy fogalmazott: különben egyeseknek már nem lesz hová hazamennie.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: hisz abban, hogy a fenntarthatóság és a fejlődés összeegyeztethető egymással, illetve hogy a zöld gazdaság növekedése hosszú távon fellendíti a versenyképességet. Hozzátette, hogy a változtatásokra időt kell biztosítani az embereknek és a gazdaságoknak, különben a gazdasági válság súlyosbodását eredményezhetik. A miniszterelnök emlékeztetett arra is, hogy Magyarországon az egy főre jutó üvegházhatású gázkibocsátás jóval alacsonyabb, mint a legtöbb fejlett országban, ezért az ország az éghajlatváltozás elleni harc egyik éllovasának is tekinthető. A koppenhágai klímakonferencián eddig nem született kézzelfogható megállapodás a résztvevők között; a tanácskozás holnap zárul.