Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Négy fegyvert használtak a romagyilkosságok elkövetői

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Négy fegyvert, köztük két duplacsövű sörétes puskát használtak a romagyilkosságok elkövetői; a fegyvereken több gyanúsított DNS-ét is megtalálták - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint a szakértői vélemények azt bizonyítják, hogy lefoglalták az összes lőfegyvert, amelyet az elkövetők a helyszínen használtak. Ezek között van egy egycsövű és két duplacsövű sörétes, valamint egy golyós puska.

A tájékoztatás alapján a fegyverek a három tettessel egyértelműen összekapcsolhatók, mert azokon több gyanúsított DNS-e is megtalálható. A közlemény szerint a bizonyítékok alapján négy ember gyanúsítható azzal, hogy részt vett a romák elleni bűncselekmény-sorozatban: hárman tettesként, egyikük pedig segítőként.