Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Csökkent a halálos közlekedési balesetek száma

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Csökkent a halálos közlekedési balesetek száma - interjú az országos rendőrfőkapitánnyal. Kétszer több ápoló menne külföldre. A cégbedőlések éve volt 2009. Hatalmas kedvezmények. Újabb benzináremelés jön. Címek, témák a ma reggeli lapokból.

Kevesebb bűncselekményt követtek el 2009-ben, ugyanakkor a rendészet egészének működését újra kell gondolni - mondta Bencze József főkapitány a Népszabadságnak adott interjújában. Bencze József emlékeztetett arra, hogy a rendőrség 2009-et a közterületi biztonság éveként határozta meg. Ennek eredményeként 17,9 százalékkal csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma. Bencze József a 11 havi statisztikai adatokat ismertetve kiemelte: a legnagyobb sikert a közlekedésben érte el a rendőrség, az elmúlt évhez képest 16 százalékkal 679-re csökkent a halálos balesetek száma. Hozzátette: a rendőrképzés rendszere felülvizsgálatra szorul.

Kétszer annyi egészségügyi szakdolgozó kért az idén igazolást a külföldi munkavállaláshoz, mint tavaly. Most már nem csak orvoselvándorlás jellemzi hazánkat, az ápolók is egyre bátrabban próbálnak szerencsét más országokban.
Decemberig 280 egészségügyi szakdolgozó kérte ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolásokat. "Év eleje óta érzékelhető, hogy egyre többen hagynák el az országot" - mondta a Magyar Nemzetnek Balogh Zoltán, a Magyar Szakdolgozói Kamara elnöke, aki szerint már nem állítható, hogy csak orvoselvándorlás jellemzi Magyarországot. "Az ápolók és más szakdolgozók közül is egyre többen próbálnak szerencsét külföldön - fogalmazott. - Nemcsak ők lettek bátrabbak, hanem már egyes országok is készek hatalmas energiát mozgósítani, hogy Kelet-Közép-Európából munkaerőt toborozzanak."

Soha annyi cégnek nem indult el a felszámolása Magyarországon, mint az idén: az év végéig meghaladhatja a 15 ezret az eljárások száma - olvasható a Napi Gazdaságban. A szomorú rekordon belül külön csúcstartók az építőipari cégek a bedőlések számában, a gépjármű-kereskedelemben érdekeltek pedig a felszámolási rátában járnak élen. Idei sajátosság, hogy egyre nagyobb árbevételű cégek kerülnek fizetésképtelenségi eljárás alá és egyre több állás szűnt meg, s szakértők szerint a felszámolási hullám 2010-ben is folytatódik.

Négyezer kontra 103 ezer - ekkora eltérés mutatkozik az adókedvezmények terén a tisztán hazai és a legalább 51 százalékban külföldi tulajdonú cégek között. E különbség mögött - a kedvezményeken kívül - a szűk adóalap és az alacsony effektív adókulcs húzódik meg - világít rá a decemberben közzétett, a gazdasági és pénzügyi folyamatokról szóló közleményre hivatkozva a Világgazdaság. Az is hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy az egy foglalkoztatottra jutó adóbefizetés a külföldi nagyvállalatoknál közel 3,2 millió forint, a hazai cégeknél pedig csupán 1,3 millió. A multik ugyanis jóval kevesebb munkavállalóval érnek el jóval magasabb termelékenységet - utóbbi mutató az ő körükben kétszer jobb, mint a nemzetgazdaság egészében.

Hatalmas, soha nem látott mértékben emelkedtek az üzemanyagárak július 1-től a jövedéki adó emelése, illetve az ÁFA kulcs 20%-ról 25%-ra való emelése miatt. Ezzel azonban még nem ért véget az autósok sarcolása, hiszen 2010. január 1-től itt az újabb jövedéki adó emelés. Hogy mennyivel kell majd többet fizetni a benzin literjéért, kiderül a portfolio.hu-ról.

Hanganyag: Seres Gerda