Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ki beszélt idén legtöbbször a parlamentben?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A tavalyi évhez képest egyébként lényegesen kevesebbszer szólaltak fel a politikusok. Ez a legtöbbet beszélőkre is vonatkozik: míg Pettkó András 2008-ban több mint 200 felszólalással lett az első, addig Avarkeszi Dezsőnek idén ennél több mint ötvennel kevesebb felszólalása volt. Megszakadt Pettkó András volt MDF-es parlamenti honatya 2007 óta tartó sorozata, aki két évig a legtöbbet és a legtöbbször felszólaló képviselője volt az Országgyűlésnek. Avarkeszi Dezső 145 alkalommal szólalt fel és majdnem 11 és fél órát beszélt.

A felszólalások számát tekintve 124-gyel követi őt Korózs Lajos (MSZP), a szociális tárca államtitkára, utána 121-gyel Keller László (MSZP), a Pénzügyminisztérium államtitkára jön - aki tavaly is az élmezőnyben volt - , majd 119-cel Gőgös Zoltán szocialista agrárállamtitkár következik a sorban, aki szintén az egyik legtöbbször felszólaló politikus volt 2008-ban.

Avarkeszi Dezső egyébként az "első helyét" valószínűleg annak is köszönheti, hogy az Országgyűlés idén több mint 40 olyan törvényjavaslatot vagy törvénymódosítást tárgyalt, amelyet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) nyújtott be, és az államtitkár aktívan részt vett ezek vitájában.

Ha a felszólalások összidejét nézzük, Avarkeszi Dezső mögött a második Göndör István (MSZP) alig kevesebb mint 9 és fél órával, a harmadik pedig Keller László, 8 és háromnegyed órányi beszéddel.

Bajnai Gordon miniszterelnök 2009-ben negyvenszer szólalt fel az Országgyűlésben és összesen 4 óra 8 percet beszélt: ezzel az időtartammal ő az első húsz helyezett közé kerülhetne be.

A frakcióvezetők közül Kóka János (SZDSZ) szólalt fel a legtöbbször, és ő beszélt a legtöbbet is: 66 alkalommal, összesen 7 óra 18 percet. A második majdnem kicsit több mint két órával Navracsics Tibor (Fidesz), a harmadik pedig egy és egynegyed órával Herényi Károly, a volt MDF-frakcióvezető, aki 2007-ben és 2008-ban első volt ebben a kategóriában. Mesterházy Attila (MSZP) 48 percet, Semjén Zsolt (KDNP) pedig 39 percet beszélt idén a parlamentben.

A pártelnökök közül Lendvai Ildikó (MSZP) volt a legaktívabb alig több mint egy órával, őt követi Dávid Ibolya (MDF) 51 perccel, és Semjén Zsolt (KDNP). Orbán Viktor (Fidesz) 2009-ben nem szólalt fel az Országgyűlésben. Tavaly egyszer, 2007-ben pedig kétszer kért szót a parlamentben.

Azok közül, akik csupán egyszer kértek szót, a legrövidebb felszólalás - 8 másodperccel - Kőhegyi István (MSZP) nevéhez fűződik, aki a külügyi bizottság álláspontját tolmácsolta az egyik ülésen.

Az idén - a tavalyinál több - 44 képviselő nem szólalt fel a Házban. Köztük van például Juhász Ferenc (MSZP), Suchman Tamás (MSZP), Steiner Pál (MSZP) és Rogán Antal (Fidesz). Ahogyan tavaly és 2007-ben, Kövér László (Fidesz) idén sem szólalt fel a plénum előtt - derül ki az Országgyűlés internetes oldalán közzétett adatokból.