Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ferihegyen feladta a leckét a havazás

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ferihegyen leállították az egyik kifutópályát az intenzív havazás miatt, és vannak gépek, amelyek Budapest helyett más városokban szálltak le - mondta az InfoRádónak a Budapest Airport vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója. Hardy Mihály hozzátette: akár 30-40 perces késésekre lehet számítani.

Alaposan feladta a leckét a havazás Ferihegyen, jelenleg mindössze az egyes kifutópálya üzemel, a kettest jelenleg is takarítják a reptér üzemeltetői.

Éjszaka voltak olyan járatok, amelyek máshol próbáltak leszállni - mondta Hardy Mihály -, egy teherszállító repülő Budapest helyett először Bécsben próbált leszállni, de nem járt sikerrel, majd Észak-Olaszországban sikerült ez neki, egy Kínából érkező budapesti járat pedig Linzben ért földet.

Az utasok jelenleg 30-40 perces késésekre számíthatnak, érdemes azonban részletesebben tájékozódni az utazás előtt a reptér honlapján, a bud.hu-n, mivel több európai reptér már bezárt, például a London melletti Luton vagy a Gatwick.

A Malévnek kártérítést csak járlat-törlés eseténe kell fizetni, jegyár-visszatérítés pedig öt órát meghaladó késés esetén járhat - mondta el az InfoRádiónak Hegedűs Ádám, a légi közlekedési vállalat szóvivője.

A Volánbusz járatai menetrend szerint közlekednek

Legfeljebb 10 perces késésre kell számítani a Volánbusz utasainak. Kiszvetter Walter kommunikációs vezető azt mondta: minden járat pontosan elindult, de a forgalom miatt a szokásosnál lassabb lehet a haladás, ebből adódhat a késés.

Hanganyag: Sánta András