Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Fénymásolók nettó hárommilliárdért

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Lapinformáció szerint nettó 3 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárást írt ki fénymásolók beszerzésére és üzemeltetésére a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság.

A Magyar Nemzet azt írta: a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézmények részére olyan szállítási keret-megállapodást kötne a Miniszterelnöki Hivatal alá tartozó szervezet, amely négy évre biztosítaná az állami és önkormányzati szervek részére új fénymásolók beszerzését, illetve a régebbiek karbantartását, cseréjét és javítását. A lap úgy tudja, hogy az elmúlt két évben már másfél milliárd forintot költött el hasonló célra a kormány. Az újság emlékeztetett arra, hogy nincs nyilvántartás a közigazgatásban működő fénymásolókról, így nem tudni, mi alapján és mit fognak üzemeltetni a leendő nyertesek.