Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A háziorvosokra vonatkozó finanszírozási elvonásokról egyeztetnek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A jövő héten szakértői szinten egyeztetnek a háziorvosokra vonatkozó finanszírozási elvonásokról. Az egészségügyi miniszter és a Magyar Orvosi Kamara elnökének találkozója után elhangzott: a tárca a Központi Statisztikai Hivatal által közölt adatok alapján nem a valós átlagbér szerint állapította meg a praxisok támogatását.

Székely Tamás elmondta: az adó- és járulékváltozások miatt januártól 30 ezer forintos megtakarítás jelentkezett a praxisoknál, míg kiadásuk 10 ezer forinttal nőtt, így a 20 ezer forintos különbség alapján jut kevesebb támogatás, amit a kamara csak elvben tud elfogadni.

A miniszter hangsúlyozta: a KSH adatai alapján bruttó 196 ezer forintos átlagkeresettel számoltak, és ennek alapján hozták a rendelkezést. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a háziorvosok valós átlagkeresete messze elmarad ettől az összegtől. Éger István emlékeztetett arra, hogy ezt az összeget három évvel ezelőtt jelölték meg elfogadható átlagbérnek, de azóta sem emelkedett erre a szintre.