Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A központi felvételit és az osztályozó vizsgákat megnehezítheti a sztrájk

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A BKV és a MÁV sztrájk ellenére az InfoRádió által megkérdezett iskolákban zavartalanul folyik az oktatás. Ám, ha a sztrájk a jövő héten is elhúzódik, a központi felvételik és az osztályozó vizsgák miatt már nagyobb lehet a fennakadás.

A 18. kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium honlapjára kattintva azonnal szembeötlik a "Teendők a BKV sztrájk idejére" elnevezésű közlemény. Az igazgató ebben leszögezi: a Volán szolgáltatása által lefedett településeken lakók hiányzását nem tudják igazolni, azoktól pedig, akik az intézmény 4 kilométeres körzetében laknak, elvárják, hogy akár gyalog is eljussanak az órákra.

Az iskola azért segít a diákoknak és a tanároknak. Egyik iskolai buszuk a 17. kerületben lakókat veszi fel, és viszi be az iskolába, egy másik pedig Gyálról és Pestszentimréről hozza be azokat, akik ezt igénylik - mindezt persze ingyen.

Martin Péter igazgatóhelyettes az InfoRádiónak elmondta: az intézkedések ellenére is többen hiányoznak a szokásosnál. Hozzátette: jövő hétfőn és kedden az iskolában síszünet lesz, és bíznak abban, hogy ha ma nem is fejeződik be a sztrájk, szerdára helyreáll a megszokott rend.

A diákok zöme és minden tanár eljut a II. kerületi Móricz Zsigmond Gimnáziumba is. Mint azt Somodi Zoltán igazgatóhelyettes az InfoRádiónak elmondta: szerencsések, mert ott járnak a BKV-, és a Volánbuszok is, amelyek - Solymár kivételével - be tudják hozni az agglomerációban lakókat. Éppen ezért nem kényszerültek arra, hogy a félévzáró értekezletek vagy osztályozó vizsgák időpontját átszervezzék.

Hasonlóan nyilatkozott a IV. kerületi Babits Mihály Gimnázium igazgatóhelyettese, Kiss Tamás is, és néhány perces késéssel minden tanár megérkezett az I. kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba is. A felsőbb éves diákok között azonban már akadnak hiányzók - számolt be az InfoRádiónak Bajkó Judit igazgató, aki felhívta a figyelmet, hogy a tanításban igazán a sztrájk elhúzódása okozhat problémát.

Az igazgató elmondta: most pénteken lesz a szalagavató bál. A végzős diákok most azért aggódnak, hogy minden meghívott vendég el tudjon menni az eseményre.