Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hétvégén is sztrájkol a BKV - a nap legfontosabb hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A hétvégén is folytatódik a sztrájk a BKV-nál, miután továbbra sincs megállapodás a menedzsment és a munkabeszüntetést kezdeményező 14 szakszervezet vezetősége között a kollektív szerződésről.

A felek szombat délelőtt 10 órakor ülnek ismét tárgyalóasztalhoz. Bolla Tibor, a közlekedési vállalat gazdasági vezérigazgató-helyettese közölte: részben elfogadták a szakszervezetek ajánlatát. Földényi György, a sztrájkbizottság elnöke ugyanakkor azt mondta: a BKV menedzsmentje elfogadhatatlan ajánlatot tett.

Csökkent a távfűtés áfája


Öt százalékra csökkent a távfűtés áfája, miután az Európai Unió nem emelt kifogást a döntés ellen - mondta a kormányszóvivő. Szollár Domokos hangsúlyozta: így a mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban élő csaknem kétmillió ember kiadásai csökkenhetnek. A fideszes László Tamás korábban azt mondta: ha a kormány előbb lép, akkor több tízezer forint felesleges kiadástól kímélhette volna meg a magyar családokat.

Fidesz-javaslat a nyugdíjra


A Fidesz - ha kormányra kerül - úgy változtatja meg a nyugdíjrendszert, hogy a nők 40 ledolgozott év után nyugdíjba mehessenek - közölte Navracsics Tibor frakcióvezető az ellenzéki párt nyugdíjas tagozatának ülése után. Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára úgy fogalmazott: a Fidesz legújabb javaslata a nyugdíjrendszer összeomlásához vezetne, Budai Bernadett MSZP-szóvivő pedig azt mondta: a 40 év munka után nyugdíjba vonuló nők csak nagyon alacsony juttatást kapnának.

Több ezren mentek vissza az állami nyugdíjrendszerbe

A visszalépésre jogosult 110 ezer magán-nyugdíjpénztári tag 42 százaléka, több mint 46 ezer ember tért vissza az állami nyugdíjrendszerbe a december 31-i határidőig az eddig regisztrált adatok szerint - közölte Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára. A tb nyugdíjrendszerbe azok a pénztártagok léphettek vissza, akik 2008. december 31-ig betöltötték 52. életévüket, és önként váltak magán-nyugdíjpénztári taggá.

Egy héten belül két halott

Egy héten belül ketten haltak meg a békéscsabai Réthy Pál kórházban az új típusú influenza szövődményei miatt - közölte az intézmény főigazgató főorvosa. Becsei László a Békés Megyei Online-nak elmondta: legutóbb egy 25 és egy 37 éves férfi halt meg; mindkettejük szervezetében kimutatták a H1N1-es vírust. Közben a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központja közölte: újabb két betegük halt meg az új típusú influenza szövődményétől.

Nem lesz szmogriadó Budapesten

Budapesten javult a levegő minősége, ezért előreláthatólag nem lesz szmogriadó a hétvégén - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. A tájékoztatás szerint a szálló por és a nitrogén-dioxid koncentrációja is jelentősen mérséklődött; a szálló por szintje csak néhány helyen haladja meg az egészségügyi határértéket, de sehol sem éri el a tájékoztatási küszöbértéket.

Ítélet a székházostrom kapcsán

Egy letöltendő és hét felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki első fokon az Magyar Televízió székházánál történt három és fél évvel ezelőtti rendbontások miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság; három vádlottat felmentettek. A bíróság elé került gyanúsítottakat közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolta az ügyészség, több embert pedig rongálással vagy hivatalos személy elleni erőszakkal is.

Házkutatások roma politikusoknál

Házkutatást tartott az Országos Cigány Önkormányzat és az MCF Roma Összefogás Párt két budapesti és egy kiskunmajsai irodájában a vám- és pénzügyőrség nyomozóhivatala. Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese az InfoRádióban elmondta: a korábban feltárt hiányosságok miatt az Állami Számvevőszék tett feljelentést, az ügyészség ezután nyomozást rendelt el a két szervezetnél jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, valamint más bűncselekmények miatt ismeretlen tettesek ellen.

Magyarország 27 millió forinttal segíti Haitit

Haitin eltemették a keddi földrengés 7 ezer áldozatát. A vöröskereszt szerint 50 ezren haltak meg a földmozgásban, az országban azonban 100 ezernél is többre teszik az áldozatok számát. Magyarország az Európai Unió által koordinált segélyprogramon keresztül 100 ezer euróval, mintegy 27 millió forinttal segíti a földrengés sújtotta Haitit. A magyar Baptista szeretetszolgálat két munkatársa és a Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja a helyszínre utazott, a Vöröskereszt pedig gyűjtést kezdeményezett a károsultak megsegítésére.