Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megállapodtak a MÁV szakszervezetei a menedzsmenttel

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megállapodtak a kollektív szerződésről a MÁV szakszervezetei a vasúttársaság vezetésével. A MÁV kommunikációs igazgatóságának tájékoztatása szerint a határozatlan időre szóló szerződést mind a hat szervezet aláírta. Egyúttal megegyezés született az idei bérekről is, ezt a megállapodást az érdekképviseletek közül egyedül a VDSZSZ Szolidaritás nem fogadta el.

A MÁV tájékoztatása szerint a szervezet közölte, hogy bár nem fogadja el a bérmegállapodást, nem is fogja azt megtámadni. A szerződés értelmében - amelynek létrejöttével egy csaknem kéthónapos egyeztetési folyamat zárult le - a MÁV valamennyi olyan munkavállaló számára biztosítja az OÉT megállapodásában rögzített béremelést, akinek a bére nem haladja meg a 170 ezer forintot. Megállapodás született arról is, hogy a munkavállalók által választható béren kívüli juttatások összege évi 270 ezer forintról 338 ezer forintra emelkedik.