Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hat nap után lezárult a BKV-sztrájk - a nap hírösszefoglalója

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megállapodott a BKV vezetése a sztrájkoló szakszervezetekkel a kollektív szerződésről. Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el Bábolna szocialista polgármestere ellen a Központi Nyomozó Főügyészség. Megérkezett Haitira a Magyar Református Szeretetszolgálat egészségügyi csoportja.

Megállapodott a BKV vezetése a kedd óta sztrájkoló szakszervezetekkel a kollektív szerződésről, így éjféltől felfüggesztik a 6. napja tartó munkabeszüntetést. A közlekedési társaság szerint hétfő reggel helyreáll a menetrend szerinti forgalom, de kisebb fennakadások még előfordulhatnak. Kocsis István, a BKV vezérigazgatója a tárgyalások után elmondta: az új ajánlat mindkét fél számára elfogadható és a BKV tartani tudja az idei és a 10 éves üzleti tervben elfogadott kiadásokat. Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője a tárgyalás után elmondta: a többi között továbbra is jár az évi 45 ezer forintos ajándékutalvány, emellett pedig a havi 6 ezer forint értékű melegétkeztetési utalvány. 14 szakszervezet kedden hirdetett sztrájkot, emiatt folyamatosan kiszámíthatatlan volt a buszok és villamosok közlekedése, valamint fennakadások voltak a HÉV szerelvények közlekedésében is.

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el Horváth Klára, Bábolna szocialista polgármestere ellen a Központi Nyomozó Főügyészség. Az önkormányzati vezetőt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének szövetségi igazgatója tavaly december 11-én jelentette fel. Budai Gyula azért fordult a hatóságokhoz, mert Horváth Klára szabálytalan pályázati kiírással úgy adott bérbe egy 85 hektáros állami földterületet, hogy a legalacsonyabb ajánlatot tevő IKR Zrt. nyerte meg a pályázatot, ráadásul a vagyonkezelő hozzájárulását sem kérte ki a településvezető. Ezután előkerült egy kölcsönszerződés is, mely szerint Horváth Klára 20 millió forintos magánkölcsönt vett fel az IKR vezérigazgatójától.

Az MSZP szerint katasztrófát okozna a nyugdíjrendszerben a Fidesz által javasolt svéd modell bevezetése. Lendvai Ildikó pártelnök közölte: ha ez alapján számolnák az ellátást, akkor az idén nem lenne nyugdíjkorrekció, az állami befizetés megszüntetése miatt átlagosan 20 százalékkal csökkennének a nyugdíjak és 2011-től pedig még a nyugdíjprémiumra sem lehetne számítani. A Fidesz szerint az MSZP hazudozással akarja elkerülni az elszámolást a nyugdíjasokkal. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője emlékeztetett arra, hogy éppen a szocialisták szüntették meg az idősek számára a 13. havi járandóság folyósítását.

Istentisztelettel megnyílt a január 24-ig tartó ökumenikus imahét a budapesti Deák téri evangélikus templomban. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szentbeszédében azt hangsúlyozta: a keresztény hit a nehézségek idején is reményt ad. Az istentisztelet liturgiájában a szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak püspökei, vezető lelkipásztorai vettek részt.

Először adták át a Raoul Wallenberg-díjat Budapesten a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. A díjat Dúl Géza plébános, a Szent Erzsébet Segítő Alapítvány kuratóriumának elnöke, Rozner László, az újpesti zsidó hitközség elöljárója, Somos László esperes-plébános, Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára és Tóth Józsefné pedagógus vehette át.

Tovább apadnak a Körösök és csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága is. Már megszűnt az árvízvédelmi készültség a Fehér-, a Fekete- és a Kettős-Körösön. A meteorológiai előrejelzések szerint jelentősebb csapadék a következő napokban sem várató.

Az Egészségügyi Világszervezet 40 és 50 ezer közöttire becsüli a halálos áldozatok számát Haitin. Az eddigi adatok alapján a keddi földmozgásban 250 ezren sérültek meg és másfél millióan váltak hajléktalanná. Eddig 25 ezer holttestet gyűjtöttek össze. Közben megérkezett Haiti fővárosába a Magyar Református Szeretetszolgálat négy fős egészségügyi csoportja. A Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata szintén Port-au-Prince-ben kezdte meg munkáját.

Felkereste a római nagyzsinagógát XVI. Benedek pápa. 24 évvel a néhai II. János Pál történelmi jelentőségű látogatása után először járt katolikus egyházfő az épületben. A pápa most úgy fogalmazott: reményei szerint a látogatással hozzájárul a katolikusok és a zsidók egyetértéséhez és barátságához. A római zsidó közösség vezetője ismét arról beszélt: a pápa akkori elődjének, XII.Piusnak erőteljesebben fel kellett volna lépnie a zsidók védelmében a II. világháború alatt.

Eltemették Szörényi Éva Kossuth-díjas színművésznőt a Los Angeles melletti Szent Ferdinánd Misszió sírkertjében. A december 1-jén Los Angeles-i otthonában 93 éves korában elhunyt művésznő földi maradványait Árpádházi Szent Erzsébet szobra mellett, szűk családi körben helyezték végső nyugalomra. Bokor Balázs főkonzul elmondta: a Los Angeles-i magyarság az idei március 15-ei ünnepi megemlékezését Szörényi Éva emlékének szenteli