Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Debreceniek is utaztak Haitira segíteni - a nap hírösszefoglalója

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szerdán kezdi a túlzott hiány miatti vizsgálatot Magyarország esetében is az Európai Bizottság. Megérkezett a földrengés sújtotta Haitira a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja. Október végi megnyitása óta több mint 150 ezren látták a Szépművészeti Múzeum Botticellitől Tizianóig című kiállítását.

Megkezdi az Európai Bizottság annak vizsgálatát, hogy az unió érintett tagországai hatékony intézkedéseket hoztak-e az előírt mértéket meghaladó államháztartási hiányuk leszorításáért. Magyarország helyzetét - Lettországgal, Litvániával és Máltával együtt - az elsők között, jövő szerdán tekinti át a testület. Ezeknek az országoknak júliusban adott 6 hónapos határidőt az uniós pénzügyminiszteri tanács arra, hogy hatékony hiánycsökkentési lépéseket dolgozzanak ki. Az unióban érvényes szabályok szerint a deficitnek mindenkor a bruttó hazai össztermék, a GDP 3 százaléka alatt kellene maradnia. Azon tagországok esetében, amelyek túllépik ezt, úgynevezett túlzott deficit miatt eljárást indít a brüsszeli bizottság. Jelenleg 20 tagállam hiánya ügyében folyik ilyen vizsgálat. Magyarországgal szemben a legrégebben, 2004 júliusa óta.

Megérkezett a földrengés sújtotta Haitira a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja. Késmárky András, a csapat vezetője elmondta: valószínűleg egy olyan területen fognak dolgozni, ahová eddig csak kevés mentőcsoport jutott el. A debreceniek sátorkórház felállításával kívánnak segíteni a sérülteken és a járványok megakadályozásában. Közben hazaérkezett a Református Szeretetszolgálat mentőcsoportja Haitiról, de a héten újra kimegy egy csapat. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat már hazatért főigazgatója a magyar emberek és cégek támogatását kérte. --- A szigetországban hivatalosan befejezték a túlélők utáni kutatást, a január 12-ei földrengés halálos áldozatainak száma a legutóbbi hivatalos tájékoztatás szerint csak a fővárosban és környékén meghaladja a 150 ezret.

Jelentősen emelkedett az ország északnyugati részén a szállópor koncentrációja, amely több mérőállomáson is meghaladta az egészségügyi határértéket. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közölte: a szállópor koncentrációja Tatabányán, Dorogon és Esztergomban elérte a tájékoztatási küszöbértéket, Sarródon, Sopronban és Győrben pedig megközelítette azt. A tárca arra kéri az embereket, hogy az érintett településeken ne tartózkodjanak hosszú ideig a szabadban, és aki teheti, ne az autóját, hanem a tömegközlekedést használja.

Csak a kijelölt helyeken lehet korcsolyázni Magyarország állóvizein - hívta fel a figyelmet a Magyar Tűzoltó Szövetség. A szervezet szóvivője elmondta: jégvastagságnak mindenképpen el kell érnie a 10-12 centimétert ahhoz, hogy biztonsággal lehessen sportolni, és a befagyott vízfelületnek összefüggőnek kell lennie. Dobson Tibor hangsúlyozta: az önkormányzatok vagy más tulajdonosok által kijelölt helyeken is gondoskodni kell a megfelelő világításról, felügyeletről és a mentés lehetőségéről.

Október végi megnyitása óta több mint 150 ezren látták a Szépművészeti Múzeum Botticellitől Tizianóig című kiállítását. Az intézmény tájékoztatása szerint a tárlat a látogatói igényekhez igazodva már hétfőnként is nyitva tart, a hétvégén pedig 18 óra helyett 19 óráig látható.

Kora este megtalálta a rendőrség azt az autót, amivel délután menekülni próbáltak az egyik V. kerületi pénzváltó kirablói Budapesten. A távirati iroda úgy tudja, hogy a jármű nem indult el, ezért azt az elkövetők az Apáczai Csere János utcában hagyták. Délután az eddigi információk szerint 3 ismeretlen ment be az Aranykéz utca 3. szám alatt lévő pénzváltóba, ahol feltehetően fegyverrel követelték a készpénz átadását. Az ott dolgozó egyik alkalmazottat bántalmazták, de nem dördült el lövés. Az elkövetőket - akik a TV2 információi szerint 22 ezer eurót, 20 ezer dollárt és 5 millió forintot zsákmányoltak - még keresik.

Lengyelországban több mint 18 ezer ember maradt áram nélkül az idei tél eddigi leghidegebb hétvégéjén. A varsói belügyminisztérium közölte: a fákról letört jeges ágak számos helyen megrongálták a villamos vezetékeket, ez okozta az áramszüneteket. A tárca hangsúlyozta: a szolgáltatás nélkül maradt embereknek felajánlották, hogy fűtött közintézményekben helyezik el őket.