Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Õszre már változhat a kampányfinanszírozási rendszer

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kész javaslatot dolgoztak ki civil szervezetek ősszel a kampányfinanszírozás rendbetételére. A Transparency International és a Freedom House egyebek mellett ötszörösére emelné a kampánykiadások maximumát, külön számlán kéne vezetni a költéseket, és rövidebb lenne a kampány. A javaslat nem kapott kétharmados többséget a decemberi szavazáson, de az MSZP még bízik a februári elfogadásban.

Négyéves előkészítő munka után tavaly áprilisban még úgy tűnt, hogy a pártok egységesen támogatnák a Transparency International, a Freedom House és egyéb civil szakértők által kidolgozott kampányfinanszírozási rendszert, őszre azonban bizonyossá vált, hogy mégsem kaphat kétharmados támogatást a javaslat. A decemberi szavazáson nem is kapott, ami után ismét egymásra mutogattak a pártok.

Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, a kulcskérdésekben sem tudtak megállapodni. "Ami a kampányidőszak hosszát illeti, ez ma 72 nap, mi 60-at javasoltunk, a Fidesz 30-at, de a 45-ben nem sikerült megegyezni. Ennél is fontosabb kérdés, hogy mire költhetik a pártok a kampányok alatt a pénzt, és hogyan spóroljunk a kiadásokkal. Mindenkinek az a célja, hogy olcsó legyen a kampány legyen, de a választópolgárokat is tudjuk informálni" - fogalmazott.

A civil javaslat tartalmazza még, hogy az ötszörösére emelkedhet a kampányra fordítható összegek maximuma. Szakértők szerint valójában körülbelül ennyivel költenek többet a pártok a választási felkészülésre. Ezt most már legálisan tehetnék, de minden kiadást az Állami Számvevőszéknél vezetett számlán kell regisztrálni.

Ezen túl a szervezetnek jobban kellene vizsgálni a kampányt, az elektronikus médiában csak a választás előtt 21 nappal lehetne elkezdeni hirdetni, és életbe lépne egy szigorú és átfogó szankciórendszer is, ha a pártok megsértenék a szabályokat.

Hosszas egyeztetések után az MSZP, az SZDSZ és az MDF elfogadta a javaslatot, és változtatás nélkül is be is nyújtotta azt az Országgyűlésnek. A Fidesz viszont nemmel voksolt a javaslatra, a párt szerint ugyanis nem valósítható meg olcsó kampány ötszörösére emelt kiadási maximummal.

Ezzel a sokadik kísérlet bukott el a korrupció melegágyának tartott párt- és kampányfinanszírozás egyik elemének megreformálására. Az áprilisi választásokra még biztosan csak a jelenlegi szabályozás szerint kell felkészülni, a szocialisták azonban bíznak abban, hogy egy esetleges februári konszenzussal az őszi önkormányzati választásra már az új rendszerben lehet kampányolni.