Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

600 millióba került az eltévesztett határidő Nagykanizsának

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Mintegy 600 millió forinttól esett el Nagykanizsa, mert egy pályázati hiánypótlás határidejét eltévesztette a polgármesteri hivatal egyik ügyintézője; az eset kapcsán fegyelmi eljárások indultak - derült ki a város keddi közgyűlésére készült polgármesteri tájékoztatóban szereplő vizsgálati jelentésből.

A város 2009 novemberében jelentkezett a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett pályázatra, amelynek révén a belvárosban lévő egykori nyomdaépület felújítására és kulturális, turisztikai célú hasznosítására nyerhetett volna támogatást. A kiíró Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (NYDRFÜ) még novemberben hiánypótlási felhívást küldött a nagykanizsai önkormányzatnak, azonban az ügyintéző a kézhezvételtől számított 15 napot négy nappal elszámolta.

Hiába szerezték be a pályázati iroda munkatársai valamennyi hiányzó dokumentumot, azokat december 12-e helyett csak 16-án adták postára, ezzel pedig lekésték a határidőt, amelynek kapcsán méltányosságból sem lehetett kifogást emelni.