Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Sok százezer vakcina van még az állam nyakán

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az InfoRádió értesülése szerint az állam által megrendelt, új vírus elleni védőoltásból csaknem 2,2 millió adag maradt meg. Az első körben államilag rendelt 4 millió térítésmentesen kérhető vakcinából ugyanis 832 ezer adag van raktáron, a második körben rendelt 2 millió térítéses ampullából pedig 1 millió 364 ezer vár eladásra. A vakcinákat szeptember végén lehet felhasználni, de vizsgálható a szavatosság meghosszabbítása.

Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet vezetője szerint a járvány második és harmadik hullámában - ha lesz ilyen - a készleten lévő vakcinák elfogyhatnak majd.

Kárpáti Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta: az állam által a finanszírozott, a rászorulóknak ingyenesen biztosított 4 millió vakcinából több mint 3 milliót szállított ki eddig a készletgazdálkodási intézet, 832 ezer vakcina azonban továbbra is raktáron van.

Az intézet a gyártótól további 2 millió vakcinára adott előzetes rendelést, amelyből térítés ellenében kaphatnak az emberek. Ebből eddig 636 ezer 770 adagot szállítottak ki a felhasználókhoz, további 7400 adatot már lehívott az intézet, ez jelenleg a raktárukban van. A fennmaradó majdnem 1 356 ezer vakcinát csak akkor kell kifizetni, ha azt lehívja az intézet.

Idén az eddigi tapasztalatok szerint csökken az oltóanyag iránti igény, és az egyéves szavatossági idővel rendelkező vakcinákat szeptember 30-ig kellene felhasználni. Kárpáti Zsuzsanna hozzátette: várhatóan még ezután jön a járvány második és harmadik hulláma.

Ha azonban szeptember végéig sem fogynak el a gyártó által már leszállított vakcinák, akkor az Országos Gyógyszerészeti Intézet bevizsgálja azokat, és ha lehetséges, meghosszabbítja a szavatossági idejüket.

Ha az Országos Tisztifőorvosi Hivatal úgy ítéli meg, hogy vége a járványnak, akkor az Egészségügyi Minisztérium dönt a megmaradt vakcinák sorsáról.

Hanganyag: Gál Ildikó