Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Árnyékkormányt állít fel a Jobbik

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Árnyékkormány felállításába kezdett a Jobbik. Elsőként az általuk a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) élére szánt Pősze Lajost, a párt szakpolitikai igazgatóját mutatták be a nyilvánosságnak.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta: a minisztériumi struktúra kialakításánál a hatékonyság, a jól irányíthatóság és a szakmaiság volt a legfőbb szempontjuk. Mint mondta, a tárcák felállításánál igyekeztek megtalálni az "arany középutat", mivel egyaránt el szeretnék kerülni a széteső kormányzást eredményező decentralizáltságot, valamint a szakmai érdekeket maga alá gyűrő, túlzott politikai koncentrációt.

A Jobbik kormányra kerülése esetén tíz, többé-kevésbé ma is meglévő minisztérium felállítását tervezi, kiegészítve a struktúrát egy, a határon túli magyarok ügyével foglalkozó, illetve egy egyházügyi kérdésekkel megbízott tárca nélküli miniszterrel.

Vona Gábor ismét megerősítette, hogy a Jobbik kormányzásra készül, ezért dolgoznak több ezren "hóban-sárban" is. A párt elnöke a közvélemény-kutatások alapján kételkedőknek azt üzente, hogy a Jobbikot a tavalyi EP-választások előtt is "jócskán alábecsülték", ezért azok gyaníthatóan most is "hamis képet" mutatnak, néhány esetben pedig szerinte a felmérések politikai manipulációja is feltételezhető.

A demokrácia megcsúfolásának nevezte, hogy 60 nappal a választások előtt a parlament két nagyobb pártja sem programmal, sem lehetséges minisztereinek nevével nem állt még elő. A Jobbik ezzel szemben "nem árul zsákbamacskát", hanem "nyílt lapokkal" játszik - mondta Vona Gábor.

A Jobbik elnöke kifejtette: koncepciójuk szerint a MeH látná el a titkosszolgálatok irányítását, szemben a Fidesz sajtóban megjelent elképzeléseivel, amelyek a fegyveres szervek és a titkos szolgálatok összevonásáról szólnak.

A tárcák között felállítanák az Önkormányzati és Igazságügyi Minisztériumot, a Gazdasági és Informatikai Minisztériumot, a Szociális Család- és Munkaügyi Minisztériumot, valamint a Külügyi és Külgazdasági Minisztériumot, amelynek a "reprezentatív feladatok" mellett minél több külföldi piacot is kellene szereznie a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar termékeinek.

A Pénzügyminisztériumról leválasztanák a nemzeti vagyonkezelést, továbbá szükségesnek tartanak egy "viszonylag koncentrált" oktatási, kulturális, ifjúsági és sport ügyekkel foglalkozó minisztériumot is, amelynek célja a magyar nemzettudat helyreállítása lenne. Vona Gábor szerint ugyanis a "nemzettudat szétverése" vezetett a jelenlegi "katasztrofális" gazdasági, közbiztonsági, közigazgatási helyzethez, illetve ez okolható a nyugdíjak, az egyetemek, és a kórházak rossz állapota miatt is.

A párt a fentiek mellett megtartaná a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumot, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot, valamint az Egészségügyi Minisztériumot.

A jobbik kormányfőjelöltje megjegyezte: visszaállítanák a közigazgatási államtitkári tisztséget, a politikai államtitkárokat pedig miniszter-helyettesnek neveznék.

Vona Gábor az általuk a MeH élére szánt Pősze Lajosról azt mondta, hogy a Magyar Gárda megalakulása idején ismerték meg egymást, akkor alakult ki közöttük baráti viszony, a miniszterjelölt később személyes tanácsadója is lett és a Jobbik programjának megalakításában is "oroszlánrésze volt".

Pősze Lajos azt emelte ki, hogy kormányzati munkájuk első számú meghatározója a "minőség és az igényesség" lenne, a MeH pedig a Jobbik által kívánt erős állam megteremtését segítené. Hozzátette: olyan kapcsolatrendszert szeretnének kiépíteni a társadalommal, amely a Jobbik kormányzati munkáját közelebb vinné a mindennapi élethez.