Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Valószínűleg nem elmebeteg a tömeggyilkosságot tervező egyetemista

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A valóság és a fantázia világának határán mozoghat, de beismerő vallomása alapján valószínűleg nem elmebeteg a huszonkét ember megölését tervező budapesti egyetemista - mondta pénteken egy agressziókutatással foglalkozó pszichológus.

Münnich Iván hangsúlyozta: mindig az adott egyéniségtől függ, hogy a fantázia világában megfogalmazott bűncselekmények mikor csapnak át a valódi tettek mezejére. "Egy nagyon furcsa képzelettel rendelkező egyén azonban könnyen képzelheti úgy, hogy valóságos tettei is csak a fantáziája által létrehozott világban játszódnak" - mutatott rá.

A pszichológus szerint az emberek sokasága napjainkra annyira elidegenedett egymástól, hogy egy személyes kapcsolatok nélküli, virtuális világba menekül. Ehhez a jelenséghez pedig nagy segítséget nyújt a minden korosztály számára elérhető internet.

Münnich Iván szerint az egyik legnehezebb kérdést az jelenti, hogy a virtuális térben megfogalmazott bűncselekmények mikor csapnak át a valóságba, ha ugyanis ez - a pécsi lövöldöző esetéhez hasonlóan - megtörténik, akkor már úgymond "nem normális" személyiségről kell beszélni.

Az agressziókutató emlékeztetett: a pénteken nyilvánosságra került esetnél egyelőre a fantázia világában maradt a bűncselekmény, és teljes biztonsággal nem lehet megjósolni, mikor vált volna realitássá. Az ilyen típusú esetek azonban általában "nem szoktak az emberek belső világában maradni, valami szokott történni" - fűzte hozzá.

A rendőrség csütörtökön fogta el a 22 éves budapesti egyetemistát, aki saját bevallása szerint huszonkét ember megölését tervezte egy fővárosi bevásárlóközpontban, vagy saját egyetemén. A hatóság tájékoztatása szerint a fiatal több mint másfél éve készült az ámokfutásra.

Különböző honlapokon az 1990-es évek elejétől Európában és az Egyesült Államokban történt iskolai lövöldözéseket tanulmányozta, saját honlapján pedig egy már általa elkövetett merényletről írt verset, amelyben indítékát is megnevezi, illetve tudatja, hogy a mészárlást követően nem néz a hatóságok szemébe, öngyilkos lesz.

Az elmeszakértő által már megvizsgált fiatal "személyiségzavaros", de az elfogása után részletes beismerő vallomást tett szándékáról, így elismerte, hogy "beteges vonzódást érzett a világ országaiban történt iskolai mészárlások iránt", és e célból iratkozott be egy sportlövő klubba, ahol a pontlövészetet gyakorolta.