Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Javított az idei GDP-előrejelzésén a kormány - a nap legfontosabb hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A pénzügyminiszter szerint teljesíthető az idei hiánycél, annak ellenére, hogy a deficit több mint 75 százaléka már az első negyedévben jelentkezik. A kockázatok miatt a kormány a teljes stabilitási tartalékot befagyasztja.

Oszkó Péter a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság delegációjával közösen tartott tájékoztatón azt mondta: a mintegy 170 milliárd forintra tehető kockázatokat - az 50 milliárdos vagyonadó kieséssel együtt - kedvező változások csökkentik; példaként a magánnyugdíj-pénztári visszalépéseket említette. Hozzátette: a kabinet javított az idei GDP-prognózison, a korábbi 0,3 százalékos visszaesés helyett 0,2 százalékot várnak. Barbara Kauffmann, az Európai Bizottság delegációjának vezetője úgy vélte: a magyar gazdaság stabilizálódott, de a hiánycél csak szigorú költségvetési politikával teljesíthető. James Morsink, a Nemzetközi Valutaalap küldöttségének vezetője arról beszélt: további intézkedések kellenek ahhoz, hogy Magyarország GDP-arányos államadóssága csökkenjen. A Fidesz alelnöke azt mondta: a változást már az országon kívül is várják. Varga Mihály szerint az adatok azt mutatják, hogy a magyar gazdaság nincs túl a válságon, és gazdasági-politikai változásra van szükség.

Május elsején életbe léphet az új Ptk.


Az új polgári törvénykönyv két könyve léphet hatályba május elsején, mivel az Országgyűlés változatlan formában ismét elfogadta a Ptk. hatálybalépéséről szóló, korábban Sólyom László köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött jogszabályt. A képviselők közül 180-an szavaztak igennel, 161-en nemmel; hárman tartózkodtak. A fideszes Répássy Róbert jelezte: az Alkotmánybírósághoz fordulnak, hogy a testület vizsgálja meg: elegendő-e a május 1-jéig tartó felkészülési idő.

Ismét Szigeti Péter az OVB elnöke

Ismét Szigeti Pétert választották az Országos Választási Bizottság tagjai a testület elnökévé; helyettese Halmai Gábor lett. Az Országgyűlés előzőleg 196 igen szavazattal, 145 nem ellenében, három tartózkodás mellett hagyta jóvá a testületet. Az előző OVB-nek is tagja volt - az Országgyűlés által választott tagként - Szigeti Péter, Halmai Gábor és Fazekas Marianna. Bordás Vilmos a Fidesz, Szoboszlai György pedig az MSZP delegált tagjaként vett részt eddig a testület munkájában. Póttagnak Tilk Pétert és Wéber Jánost választották meg.

Kifogásokkal él a bankszövetség

A bankok nem kifogásolják, ha a pénzügyi hatóságok több és hatékonyabb eszközzel rendelkeznek a válságmegelőzéshez, de a parlamentnek benyújtott, a pénzügyi felügyelet megerősítését célzó törvényjavaslat szerintük nem kellően kidolgozott. Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára azt mondta: alapvető tartalmi és technikai kifogásaik vannak, amelyeket jeleztek az előterjesztőnek.

GVH-bírság négy banknak

Az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó jogszabályok megsértése miatt megbírságolt négy bankot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. Az MKB és az Erste Bank büntetése 3-3 millió, a Budapest Banké és a Raiffeisen Banké pedig 2-2 millió forint.

A pénzügyi stabilitást a MOL fő célja


Az idén is a pénzügyi stabilitást helyezi előtérbe a MOL, de kiemelt fontosságot kap az INA horvát olajipari cég integrálása a magyar olajtársaságba. Molnár József pénzügyi vezérigazgató-helyettes elmondta: fegyelmezett költséggazdálkodással és szigorú beruházási programmal elérték a tavalyi célt, így a működési pénzáramlás az úgynevezett cash-flow 19 százalékkal emelkedett egy év alatt.

Kormánytámogatás a vértesi erőműnek

1,9 milliárd forinttal támogatja a kormány a Vértesi Erőmű Zrt-t. Ezzel megmenekült a gazdasági válság és a hibás vezetői döntések miatt csőd közeli helyzetbe került létesítmény. Az erőmű Komárom-Esztergom megye legnagyobb foglalkoztatója, 3100 embernek biztosít megélhetést.

Igen a fővárosi forrásmegosztásra

Elfogadták a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztásról szóló rendeletet. A több mint 216 milliárd forintos közös forrásból a kerületek összességében 117 milliárdot kapnak. Ez csaknem három milliárd forinttal több, mint tavaly volt.

Vonatbaleset Belgiumban, 18 halottal

Belgiumban 18-an meghaltak, több mint 120-an megsérültek, amikor reggel összeütközött két, egymással szembehaladó személyvonat Brüsszel közelében. 30 embert kórházban ápolnak. A távirati iroda úgy tudja, hogy a szerencsétlenségnek nincs magyar áldozata. A tragédiát feltehetően az okozta, hogy az egyik mozdonyvezető nem látta, vagy nem vette figyelembe a tilos jelzést.