Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Nemzetvédelmi Egyetem rektora ellenállt a kommandósoknak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Befolyással üzérkedés bűntette miatt indult eljárásban tartott kedden több helyen házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya - közölte az NNI a rendőrség honlapján. A Népszabadság információi szerint az rendőrség az egyetem rektorát vette őrizetbe. Rajta kívül további két embert vett őrizetbe a hatóság.

A hirado.hu úgy tudja: a rektor azzal a kitalált történettel kereste meg a céget, hogy "a rendőrség nyomoz ellenük, mert egyes alkalmazottaik fegyvereket és kábítószert is szállítanak, de ő el tudja intézni, hogy a cég ebbe ne bukjon bele".

Előzőleg a Honvédelmi Minisztérium (HM) azt közölte az MTI-vel, hogy az ügy nincs összefüggésben sem az egyetemmel, sem a HM-mel, továbbá a minisztérium cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a felsőoktatási intézményben folytatott házkutatás összefüggésben lenne a BKV-nál folyó nyomozással. A házkutatás kapcsán senkit nem vettek őrizetbe a Honvédelmi Minisztériumban - közölte a tárca.

Az NNI közlése szerint az eljárás sikerességének érdekében az ügyről mást egyelőre nem hoznak nyilvánosságra.

A nemzetvédelmi egyetem központi épületének bejárata elé autóbuszok és teherautók sorakoztak fel, amelyek eltakarták a bejáratot; majd terepszínű katonai ruhát viselő emberek fekete színű fóliából mintegy 4 méter magasságban paravánt emeltek, hogy így takarják el a fotósok és operatőrök elől az egyetem főbejáratát.

Az NNI azt közölte: az ügyben két embert gyanúsítottként hallgattak ki, egyiküket őrizetbe vették. Egy harmadik embernél még folyik a házkutatás. Később kiderült, mindhármukat őrizetbe vették.

Kiemelték, hogy a nyomozás során a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Honvédelmi Minisztérium érintettsége nem merült fel. Az eljárás sikeressége érdekében az ügyről az iroda mást egyelőre nem kívánt közölni.

Az index.hu arról számolt be kedd este, hogy értesülésük szerint a rektor a DHL csomagküldő céget kereshette meg egy törvénytelen ajánlattal.

A nol.hu az volt olvasható: a rektor megkísérelt ellenállni az őrizetbe vételére küldött kommandósoknak, eközben könnyebben megsérült.

Az mno.hu szerint az NNI gazdaságvédelmi főosztályának munkatársai számítógépeket és iratokat foglaltak le Szabó János irodájából.