Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Onkológus, belgyógyász és sebész az Év Orvosa

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy onkológus, egy belgyógyász-hematológus és egy sebész lett Az Év Orvosa 2009-ben.

A Tegyünk Együtt az Egészségünkért Alapítvány által tavaly szeptemberben meghirdetett pályázat díjazottjai Fábián Ferenc debreceni onkológus, Németh Lajos szekszárdi sebész és Tóth Árpád belgyógyász-hematológus. Az Astellas-díjat kedden adták át Budapesten.

Berencsi György, a pályázat főszervezője közölte: a döntőbe jutott 27 történetre összesen 8 ezer 82 szavazat érkezett, s a www.dijazorvosokert.hu weboldalt naponta százával keresték fel a látogatók, hogy elolvassák az orvos és beteg kapcsolatát bemutató történeteket. A főszervező elmondta: felvették a kapcsolatot a jelölt orvosokkal, akiknek nagy része már hallott a pályázatról, s mindegyikük emlékezett arra a betegre, aki a történetet beküldte. A szervezők által felkeresett orvosok úgy nyilatkoztak, hogy számukra természetes volt az emberi kapcsolatot kiépítése a beteggel. Berencsi György hangsúlyozta: az elismerés célja visszajelzést adni azoknak az orvosoknak, akik a szakmai kérdéseken túl energiát fordítanak a betegekkel való foglalkozásra is.

Csak jó ember lehet jó orvos. A pályázatra beérkezett történetek ahhoz is kellenek, hogy megértsük, mi az orvosi hivatás - mondta Medgyaszai Melinda egészségpolitikai szakállamtitkár a díjátadón. A betegek szeretete és kitartása adja ezt az elismerést - fogalmazott Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki szerint a díjat az is felértékeli, hogy bizonyítja, még nem rendült meg az emberek közötti bizalmi kapcsolat.

A tavaly ősszel meghirdetett kezdeményezésre közel 300 pályázat érkezett, amelyekkel betegek, betegségükből felgyógyult emberek jelölték orvosukat Astellas-díjra, immár harmadik alkalommal. A közönség a zsűri által a döntőbe juttatott 17 orvos 27 történetére szavazhatott.

A Magyar Tudományos Akadémia épületében tartott díjátadón részt vett Markovich György, az Astellas Pharma Kft. - a második legnagyobb japán gyógyszergyár magyarországi leányvállatának - ügyvezető igazgatója és Ken Jones, az Astellas európai regionális igazgatója is.