Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Fidesz: Mesterházy tisztázza, kit is akar vitára hívni

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Fidesz szerint a szocialista miniszterelnök-jelöltnek tisztáznia kellene, kit is akar vitára hívni, videóüzenetében ugyanis Mesterházy Attila szakpolitikusi vitát kezdeményez, míg az MSZP honlapján a videó mellett megjelent szöveg szerint Orbán Viktorral vitázna.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője MTI-hez eljuttatott közleményében az MSZP kormányfőjelöltjének szerdai, szakpolitikai vitát kezdeményező bejelentését kommentálva úgy fogalmaz: mielőtt programvitát kezdeményez, Mesterházy Attilának előbb rendet kellene tennie a baloldalon, a pártjában és a fejében.

Először is tisztázzák Bokros Lajossal, hogy kettejük közül ki a baloldal jelöltje. Majd tisztázza azt, hogy kit is akar kihívni: a videón ugyanis szakpolitikusi vitát kezdeményez, míg az MSZP honlapján a videó mellett megjelent szöveg szerint Orbán Viktorral vitázna - mutat rá a helyettes szóvivő.

Hozzáteszi: javasolják, hogy Mesterházy Attila gondolja át még egyszer, hogy mit is akar valójában, "és akkor térjünk vissza a dologra".

Mesterházy Attila szerdán a Facebook közösségi portálon videóüzenetet tett közzé, amelyben nyilvános szakmapolitikai vitát kezdeményezett. Ebben a Fidesz elnökéhez beszél, azt kérve Orbán Viktortól, hogy jelölje ki azokat a szakpolitikusokat, akik ezen időszak alatt hajlandóak vitatkozni a szocialistákkal; a film kísérőszövegében azonban a Facebookon és a YouTube-on is az szerepel, hogy szakpolitikusok mellett Orbán Viktort is vitára hívja.