Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az oktatás fejlesztésére költene a miniszterelnök - a nap legfontosabb hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A miniszterelnök szerint az elmúlt időszak áldozatvállalásának és lemondásának az eredményéből elsőként az oktatásnak kell részesülnie.

Bajnai Gordon Kazincbarcikán, a felújítás alatt álló Pollack Mihály Általános Iskolában úgy fogalmazott: a legjobb befektetés, ha a gyarapodásból származó pénz legjelentősebb részét az oktatásra fordítják, hogy a gyerekek olyan ismereteket szerezzenek, amelyek hasznukra válnak, és később munkájuk lehet. Közben Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke arról számolt be, hogy három közoktatási törvényjavaslatot nyújtana be az új Országgyűlésben. A debreceni polgármester elmondta: az általános iskola nyolc osztályának elvégzéséhez kötné a jogosítvány megszerzését, súlyosabban büntetné a tanárokkal szemben elkövetett erőszakos cselekményeket, és a gyermek iskolába járásához kötné a családi pótlék kifizetését a szülő számára.

Nem ülésezhet az MDF budapesti választmány

Nem tarthat ülést április 25-ig az MDF budapesti választmánya - jelentette be a párt országos választmányának elnöke. A testület ülése után Makay Zsolt közölte: arról is határoztak, hogy a fővárosi szervezet helyett a szükséges döntéseket a választásokig az országos választmány hozza meg, és a budapesti választmány elnöke Lévai Zoltán maradt. Hozzátette: visszaállították valamennyi fővárosi kerületi szervezet működését. Az MDF elnöke múlt pénteken függesztette fel a párt öt fővárosi kerületi szervezetének működését, miután a tagok - szerinte alapszabály-ellenesen - összehívták a párt budapesti választmányának ülését, és leváltották Lévai Zoltán elnököt.

40-re nőtt a választáson induló szervezetek száma


Hatáskör hiányában elutasította az Országos Választási Bizottság azt a beadványt, amely szerint alkotmányellenes az áprilisi országgyűlési képviselő-választás, mert a parlament nem változtatta meg a választókerületek határait. Szigeti Péter, a testület elnöke az InfoRádióban arról is beszámolt, hogy nyilvántartásba vették a Magyarországi Zöld Pártot, így 40-re nőtt azoknak a jelölőszervezeteknek a száma, amelyek indulnának a választásokon.

Finomhangolja a kormány a döntési moratóriumot

Pontosítja a kabinet az uniós forrásból megvalósuló közbeszerzések, illetve-pályázatok esetében a korábban elrendelt döntési moratóriumot. A kormányszóvivői iroda közleményében hangsúlyozza: a kamarák észrevételeit figyelembe véve döntöttek így, de a kabinet továbbra sem vállal olyan kötelezettségeket, amikkel szűkítené a következő kormány mozgásterét. A döntési moratórium személyi kinevezésekre vonatkozó része változatlan marad.

Suchman a gazdasági miniszterhez fordul


Kifogásolja a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség sorra utasít el jól előkészített balatoni pályázatokat, ezért a gazdasági miniszterhez fordult a bírálatok felülvizsgálatát kérve. Suchman Tamás elmondta: most zajlik a balatoni turisztikai attrakció-bővítő pályázatok bírálata, amelyek során 18 dél-balatoni pályázatból 8-at már elutasítottak.

Kevesebbet ér a fizetésünk

A fogyasztóiár-index 4,2 százalékos növekedése mellett 2,4 százalékkal csökkentek tavaly a reálkeresetek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A tájékoztatás szerint 2009-ben az alkalmazásban állók száma átlagosan 2 millió 661 ezer volt. A KSH közölte, hogy 2009-ben a versenyszférában 0,2 százalékkal emelkedett, a költségvetési szférában pedig - döntően a tizenharmadik havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt - 8,3 százalékkal csökkent a reálkereset az előző évihez viszonyítva.

MÁV: eredménytelen a flottatender

Eredménytelennek nyilvánította a MÁV a gépjárműflotta tendert. A vasúttársaság tavaly március végén írt ki közbeszerzést a MÁV-cégek által használt autók, valamint a 3,5 tonnát meg nem haladó tehergépjárművek tartós bérletére, üzemeltetésére. A részvételi felhívással indult tárgyalásos közbeszerzési eljárásra öt cég jelentkezett. Ajánlataik meghaladták a rendelkezésére álló anyagi fedezetet.

Elégedett magával a BRFK

A budapesti rendőr-főkapitány szerint a BRFK - a jelentős létszámhiány és a nehéz gazdálkodási körülmények ellenére - tavaly sikeresen teljesítette kitűzött céljait. Tóth Gábor a fővárosi rendőrség évértékelő állománygyűlésén azt mondta: Budapesten 2009-ben 104 ezer bűncselekmény vált ismertté, ami 3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Aggódnak a belvízveszély miatt

Elhúzódó, kiterjedt belvízre számítanak a szakemberek Magyarország több területén is - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Szakértők szerint jelentős belvizes területek alakulhatnak ki az Alföld északi és déli részén, valamint a Dunántúlon, a Kapos és a Sió völgyében.

Nem nyúlnak a budakeszi láphoz

Mindenképpen érintetlenül hagyja a civilek által védett lápos területeket az Auchan Magyarország Kft. - mondta a cég vezérigazgatója. Jean-Paul Filliat közölte: a rendezési terv kötelező előírásai szerint a terület 20 százalékát kell zöld területként megőrizni, a gyakorlatban azonban 53 százalék, vagyis csaknem 9,8 hektár marad meg természetes állapotában. Sarkadi Márton, a lápot védő civilek egyik vezetője hangsúlyozta: üdvözlik a bejelentést, de mivel a beruházás nyilvánvalóan érinti a védett területeket, ezért azt továbbra is elfogadhatatlannak tartják.