Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Felbomlott a holland kormánykoalíció

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Felbomlott a holland kormánykoalíció szombat hajnalban, miután a két legnagyobb pártja nem tudott megegyezni az elvben idén lejáró afganisztáni katonai misszió sorsáról - jelentette a holland média a kormányfő közlését idézve.

Jan Peter Balkenende kereszténydemokrata miniszterelnök nagykoalíciós kormánya szombat hajnalba nyúló, többórás tanácskozás után esett szét.

A kabinetből hivatalosan a második legnagyobb erő, a szociáldemokrata Munkapárt (PvdA) válik ki. A kormányfő Kereszténydemokrata Tömörülése (CDA) azonban a kicsiny Keresztény Unióval (CU) nem birtokol a kormányzáshoz elegendő többséget.

A mintegy 1600 fős holland misszió - a NATO afganisztáni küldetésének keretében - nehéz helyszínen, a déli Uruzgán tartományban tevékenykedik, és 2006 óta húsznál több katonát vesztett el.

Az eredeti tervek szerint a csapatokat idén nyártól év végéig ki kellene vonni az ázsiai országból, ám Hollandia szövetségesei azt szeretnék, ha küldetésüket egy évvel meghosszabbítanák. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár hivatalos levélben kérte az utóbbira a hágai vezetést.

Balkenende és pártja hajlott is a hosszabbításra - a létszám csökkentése mellett -, ám a Wouter Bos pénzügyminiszter vezette Munkapárt ragaszkodott a küldetés idei befejezéséhez.

Az egyszer már meghosszabbított küldetés Hollandiában meglehetősen népszerűtlen.

A vita belpolitikai jelentőségét növelte, hogy március elején önkormányzati választásokat tartanak az országban. Balkenende a vita során állítólag szerette volna elérni, hogy későbbre halasszák a döntést - amelyre a parlament a jövő hónap elsejéig adott határidőt a kormánynak -, ám Bosék ragaszkodtak ahhoz, hogy még ezen a héten határozzanak.

A koalíció szétesése után Beatrix királynőnek kell döntenie a kormány sorsáról. A legvalószínűbbnek azonban elemzők szerint új választások kiírása látszik.

A mostani, negyedik Balkenende-kormány szinte napra pontosan három éve, 2007 februárjában kezdte meg működését. Mandátuma hivatalosan egy év múlva járna le.