Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Capital Partners: a rendőrség öt ember előzetes letartóztatását kezdeményezte

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) előterjesztést tett a Capital Partners-ügyben öt ember előzetes letartóztatásának indítványozására a Fővárosi Főügyészségnél - közölte a BRFK szóvivője az MTI-vel.

A rendőrség szökés, elrejtőzés, illetve a nyomozás megnehezítésének veszélye miatt kéri az ügyészséget a kényszerintézkedés elrendelésére - mondta Tafferner Éva.

A Capital Partners székházában kedden vettek őrizetbe hét embert, köztük egy cseh állampolgárt, a rendőrség információi szerint ő volt a csalássorozat értelmi szerzője. Összesen 15 embert gyanúsított meg a rendőrség.

A gyanú szerint a befektetési tanácsadó cégnél kereskedelmi tevékenység látszatát keltve csapták be az ügyfeleket. Az okozott kárt jelenleg legkevesebb hárommilliárd forintra becsülik, de feltehetően sok sértettről még nem tudnak, ezért az ő jelentkezésüket is várják.