Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kövér: számot kell adniuk tetteikről azoknak, akik hatalmon tartották a reménytelenség kormányát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kommunizmus áldozataira emlékeztek ma országszerte.

A miniszterelnök közleményében úgy fogalmazott: a mai nap az emlékezés fontossága mellett arra figyelmeztet: soha nem szabad megengedni, hogy bárki, bármilyen eszme nevében elnyomja az embert, a nemzetet. Bajnai Gordon szerint a 20 évvel ezelőtt kivívott szabadságot úgy lehet megőrizni, ha mindenki a demokratikus intézményeket és pártokat erősíti.

Az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság és a Polgári Magyarországért Alapítvány ülésén a Fidesz országos választmányának elnöke azt mondta: olyan kabinetre van szükség, amely az emberek mellett áll.

Kövér László úgy fogalmazott: számot kell adniuk tetteikről azoknak, akik hatalmon tartották a reménytelenség kormányát. Közleményben emlékezett meg az áldozatokról Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és az MDF, Brüsszelben pedig közös nyilatkozatot adott ki az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának elnöke és a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja.

Az Országgyűlés 2000-ben döntött arról, hogy február 25-e legyen az emléknap, mivel 63 évvel ezelőtt ezen a napon tartóztatták le a szovjet hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.